Szerencsére nem egy mai támadásról tudósítok. A kalandos és egyben szörnyű események körülbelül 2800 éve zajlottak a Kárpát-medencében. A keleti sztyeppékről lovasnomád csoportok érkeztek, akik néhány egykori településen bronz nyílhegyek sokaságát hagyták hátra, amiket feltételezhetően nem békés célból lőtték ki a bükki földvárak és az Alföld egykorú településeinek lakóira. Jelenlétüket Jász-Nagykun-Szolnok megye területén is számos lelőhely bizonyítja, amik közül a legújabb Mesterszállás közelében található. Erről kérdeztük Kovács Pétert, a szolnoki Damjanich János Múzeum régészét.
Tovább olvasomCímke: régészet
Szenzáció, kétezer éves ezüst pénzérmét találtak Jászberényben
Egy önkéntes talált rá az egykori kelta kincsre, amit még időszámításunk előtt használtak.
Tovább olvasomBronzkori baltát találtak Pusztamonostor mellett
A Jász Múzeum számolt be róla, hogy Jászberény megbecsült állatorvosa, Dr. Silimon-Várday Zoltán találta meg a pusztamonostori határban a több, mint 3000 éves tokosbaltát, amelyet még a bronzkorban itt élt elődeink használtak. A balta a múzeum egyik legrégebbi időre keltezhető fémtárgya lett.
Tovább olvasomA Jász Múzeummal együttműködésben mutatták be a jászjákóhalmi ásatás során megtalált szablyát
November 22-én, a Magyar Tudomány Ünnepén mutatták be a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának (PPKE BTK) Sophianum épületében a Jász Múzeummal együttműködésben feltárt szablyát, amely bizonyító erővel bír eleink Selyemútra vonatkozó kapcsolatával és távolsági kereskedelmével.
Tovább olvasomÉlőben egy ásatásról – most érdemes csatlakozni!
A szomszédos megye egyik legkülönlegesebb, és talán leghosszabb ideje tartó ásatási helyszínén, a borsodivánkai telken a héten kezdődnek az idei munkálatok. A feltárás vezetői most speciális lehetőséget kínálnak azoknak, akiket érdekel a régészet: azt ígérik, hogy minden nap élő bejelentkezésben számolnak be az aznapi eredményeikről.
Tovább olvasomTöbb ezer éves római kori leletre bukkantak a Jászságban
Európai viszonylatban is egyedülálló leletegyüttest, egy római kori, a Kr. u. 1. században működött orvos sírját és teljes felszerelését tárták fel a Jászságban az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Jász Múzeum és az Eötvös Loránd Kutatóhálózat régészei.
Tovább olvasomMire észrevették, elhordták az évezredes kunhalom felét
Régészetileg döbbenetes, mit műveltek – tudtuk nélkül – a helyiek egy évezredes temetkezési hellyel. A kengyel-bagimajori külterületről egyszerűen elhordták egy kunhalom felét. Mire észbe kaptak az illetékesek, már helyrehozhatatlan károk keletkeztek a kurgánban.
Tovább olvasomHáromezer éves leletre bukkantak a Jászságban
Bronzkori lelet Jászszentlászló határában. Több mint háromezer éves bronzkori leleteket, köztük bronztűt, miniatűr agyagkanalat, és feltehetően az egykori települést védő erődítés nyomait találták meg a régészek Jászszentlászló határában – írja a Hvg. A Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársai a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézet megbízásából folytattak megelőző feltárást a területen. A szennyvíztisztító telep bővítését megelőző, nagyjából kétezer négyzetméteren folytatott régészeti munkák jelentősége, hogy egyrészt korábban nem végeztek Jászszentlászló területén feltárást, másrészt egy olyan korszak emlékanyagát sikerült megtalálni, amelyből az elmúlt időszakban szinte egyáltalán nem kerültek elő leletek ebben a…
Tovább olvasomFolytatódik a régészeti kutatás Tomajmonostorán
Abádszalók, Tiszaderzs, Tiszaszentimre, Tomajmonostora és Kunhegyes területén végez régészeti kutatást a Magyar Nemzeti Múzeum. Korábban Fodor Gusztáv református lelkész kutatásai világítottak rá, hogy a térség meghatározó szerepet játszott az Árpád-kori magyar kereszténységben, köszönhetően az itt letelepedő Tomaj nemzetségnek. A Tomaj nemzetségről már Anonymus is írt. A település elnevezése a Tomaj nemzetségnév és a monostor szóösszetételéből származik: Tomajmonostorán már a tatárjárás előtt állt egy bencés apátság. A múzeum szakemberei idén márciusban kezdték meg a kutatást és hamar bizonyítást nyert, hogy a régió központja gazdasági és vallási értelemben egyaránt Tomajmonostora volt az 1000 és 1240 közötti…
Tovább olvasom