Furcsa anomáliát mutatnak a Gemius legfrissebb látogatottsági adatai – szúrta ki a Telex. A pünkösdi hosszú hétvége után az Origo, a Mandiner és a Magyar Nemzet olvasóinak nagyjából fele egyszerűen eltűnt, és úgy tűnik, nem is nagyon jött vissza.
Tovább olvasomCímke: magyar nemzet
Ungár Péter véleménye arról, amikor a fideszes miniszter kirúgja a Magyar Nemzeti Múzeum fideszes igazgatóját
„A létező dolgok ábrázolása, ez a szabadság maga” – írja az LMP társelnöke. Ungár egy írással szeretett volna válaszolni egy a Magyar Nemzetben e héten megjelent, az L. Simon László menesztése ügyében írt publicisztikára, ám a kormánypárti szócső lap elutasította, miszerint nem is terveztek erről vitát.
Tovább olvasomA kormánymédiában már a történelem „legembertelenebb zsarnokságának” és a gonosz birodalmának nevezik az uniót
Egészen elképesztő kifejezések használatára ragadtatta magát egy erősen kormánypárti nézeteket valló zsurnaliszta a csütörtöki Magyar Nemzetben. Az Európai Unió a poklok pokla és a Fidesz retorikáját a legnagyobb szélsőségekig eltoló cikkíró szerint a legjobb lenne kilépni ebből a borzalmas szövetségből. Hogyan jutottunk idáig? Erősre sikeredett a központi kormánypárti lap, a Magyar Nemzet csütörtök reggeli véleménycikke, melyet a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének egykori vezetője, a fideszes sajtóban gyakran felbukkanó, profilja szerint Erdélyben élő Borbély Zsolt Attila írt. A döbbenetes részletekről a 444.hu számolt be. A gonosz birodalma című cikk egyfelől az elmúlt években szinte már…
Tovább olvasom