Két rablás is volt a megyében, az egyik Karcagon, a másik Jászberényben

Megosztás

Kiemelt bűncselekményt történt a megye két nagyvárosában is a napokban. Az egyik rablás Karcagon, a másik Jászberényben történt, itt a rabló mindkét kezében késsel hadonászva tört be egy házba. Mindkét gyanúsítottat elfogták.

A gyanú szerint október 16-án este egy fekete maszkot viselő férfi jelent meg Jászberény külterületi ingatlanjánál, majd lekapcsolta a lakóház villanyóráját, és az ajtót berúgva ment be a világítás nélkül maradt épületbe. Mindkét kezében késsel hadonászva az ágyon fekvő lakókhoz lépett, és a megölésükkel fenyegette őket. Ezt követően a televíziót a földhöz vágta, majd a beltéri egységet és annak távirányítóját magához véve távozott.

A bejelentést követően a rendőrök szemlét tartottak, tanúkat hallgattak ki és adatot gyűjtöttek. A nyomozás eredményeként látókörükbe került a bűncselekmény feltételezett elkövetője, akit azonban nem találtak a lakóhelyén, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene. Ennek alapján október 21-én fogták el.

A 30 éves jászberényi férfit rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. Az ügyészség előterjesztése alapján a nyomozási bíró 30 napra rendelte el a gyanúsított letartóztatását.

A másik rablás Karcagon történt.

Bejelentés érkezett a Karcagi Rendőrkapitányságra október 22-én délután, miszerint egy beszédében és mozgásában is korlátozott, rokkantkocsival közlekedő 65 éves helyi férfit a tolókocsijából kiborulva találtak meg a város egyik utcáján. Miután a rendőrök adatot gyűjtöttek és megtekintették a környéken található kamerák felvételeit, megállapították, hogy egy férfi megragadta a sértett vállán lévő táskát, majd azt megrántva eltulajdonította. Az erőszak hatására a mozgássérült férfi felborult kocsijával, és önerejéből már nem tudott visszaülni.

A karcagi rendőrök a kamerafelvételek alapján azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, egy 50 éves püspökladányi lakost. A férfit nem találták, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene, majd ennek alapján október 22-én este a helyi rendőrök Püspökladányban – ugyanabban a ruhában, melyet a rabláskor is viselt – elfogták, és átadták karcagi kollégáiknak.

A nyomozók rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

A karcagi rablás gyanúsítottja Fotó: police.hu

Niytóképünkön a jászberényi rablás gyanúsítottja látható

police.hu

Kapcsolódó cikkek