Már hivatalosan is eldőlt, hogy mindössze öt párt országos listája szerepel majd a szavazólapon a közelgő országgyűlési választáson. A hét elején ez már szinte biztos volt, de a kép véglegessé akkor vált, amikor a Nemzeti Választási Iroda törölte a nyilvántartásból a Szolidaritás pártja – Magyar Munkáspárt országos listáját.
Tovább olvasomNap: 2026.03.13.
Vérrel és vascsövekkel ért véget a jászberényi jótékonysági gála
Nemes célnak indult, aztán brutális utcai harccal végződött a szombati jászberényi koncert, amelyet Pócs János fideszes országgyűlési képviselő álmodott meg a beteg gyermekek támogatására. Míg a színpadon G.w.M. és zenésztársai ünnepelt közönség előtt jótékonykodtak, a kijáratnál már egy felfegyverkezett ötfős csoport várakozott, hogy vascsövekkel, baseballütőkkel és késekkel rontson rá a távozó vendégekre. A szervező politikus a történtek után meglepő őszinteséggel jegyezte meg: az ilyen típusú összetűzések náluk szinte a hétköznapok részévé váltak.
Tovább olvasomJász-Nagykun-Szolnok megye egyik fontos hídját zárják le a következő napokban
Március közepén hosszú órákra lezárják a hidat karbantartási munkálatok miatt. Jó, ha előre felkészülünk és más útvonalat tervezünk.
Tovább olvasomBizonyára teljes véletlen, de pont Tisza Péter álnéven indul egy elítélt volt rendőr a választásokon
Főszereplőnknek ugyanis nem ez az eredeti becses neve, ám a választások előtt valamiért pont úgy gondolta, hogy Tisza Péterként kíván tovább élni, valamint pont a választáson is indulni kíván jelöltként (és még sikerrel is járt az ajánlásgyűjtésnél). Szintén furcsa véletlen, hogy éppen most kezdte tömegével visszafizetni sokmilliós adósságait.
Tovább olvasomÚj CT-berendezéssel gazdagodott a jászberényi kórház
Jelentős technológiai előrelépés történt a Jászság egészségügyi ellátásában, a Jászberényi Szent Erzsébet Kórházban átadták a legmodernebb orvostechnikai elvárásoknak is megfelelő, mesterséges intelligenciával támogatott CT-berendezést. A több mint 420 millió forint értékű fejlesztés a betegek biztonságát és a vizsgálatok sebességét is növeli a tervek szerint.
Tovább olvasomElbukott volna a kormány gyárépítési programja?
Miközben a kormányzati kommunikáció dübörög, a valóságban csak a töredéke valósult meg a beígért ipari fejlesztéseknek. Komjáthi Imre, az MSZP elnöke éles kritikával illette az „áttörés évének” beharangozott gazdaságpolitikát, pedig a bejelentett százötven új gyár helyett csupán tizenkilenc működő egységet tud felmutatni a kormányzat, amelyek jelentős része ráadásul régi projekt.
Tovább olvasomHétszáz milliós áfacsalás: letartóztatták a zöldségkereskedő családot
Zöldség- és gyümölcsnagykereskedelemmel álcázott bűnszervezet öt tagját tartóztatta le a Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája – közölte pénteken a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség.
Tovább olvasomÖt emlékezetes megszólalás Lázár János szolnoki fórumáról
A választási kampány célegyenesében Lázár János Szolnokon, a Lázárinfó Expressz térségi megállóján tette egyértelművé, hogy bonyolult szakpolitikai viták helyett a Fidesz Kijevezésre, Brüsszelezésre és Magyar Péterezésre teszi fel minden zsetonját.
Tovább olvasomDöbbenetes mennyiségű hulladékot találtak egy törökszentmiklósi udvaron
Egy törökszentmiklósi ingatlan körül kialakult állapotokra a hatóságok is felkapták a fejüket. A helyszíni ellenőrzés során olyan mennyiségű hulladék került elő, amely hosszabb idő alatt gyűlhetett össze, és komoly egészségügyi kockázatot is jelenthetett a környéken élők számára.
Tovább olvasomTitokzatos tűz egy üres szolnoki házban
Szolnokon csütörtök este riasztották a tűzoltókat egy olyan épülethez, amelyben elvileg senki sem lakott. A Fertő utcában felcsapó lángok gyors beavatkozást követeltek, a helyszínen pedig rövid idő alatt komoly oltási munka kezdődött.
Tovább olvasom