Feljelentették: Orbán Viktor nemrég nevetgélve beszélt hazánk alkotmányos rendjének erőszakos megváltoztatásáról, fegyveres lázadásról

A volt miniszterelnököt most feljelentették a Lakiteleken elhangzottak miatt, azt még nem tudni, lesz-e belőle valódi nyomozás. Nem is olyan régen egy vízipisztoly miatt kivonult a TEK egy emberhez, érdeklődve várjuk, ezúttal hogyan reagálnak a hatóságok.

Tovább olvasom

A Fidesz szerint olyan hatalmas volt az első DPK-tábor sikere, hogy már szervezik a másodikat, százezer forint a VIP-belépő

Változnak az idők, nem is olyan régen még a szervezők adtak a résztvevők számára utalványokat, kisebb ajándékokat, most már annak kell fizetnie, aki szeretne bejutni. Máris szervezik a következő DPK-tábort, mivel állítólag az első óriási siker lett.

Tovább olvasom

A hátrányos helyzetű diákok nyári táboroztatását támogatják Jászberényben

Pályázati felhívást tett közzé a jászberényi önkormányzat hátrányos szociális helyzetű általános iskolás korú gyermekek nyári napközis táborainak szervezésére. Segítséget szeretnének nyújtani a rászoruló családoknak, és irányított, felügyelt, hasznos időtöltést biztosítani a diákok számára a szünidőben.

Tovább olvasom

Botrány a meg nem valósult sakktáborban: így csapta be a jászsági edző a szülőket

Egy 31 éves sakkedző gyanús ügyletei miatt vádat emeltek ellene, a szülők pedig milliós veszteséggel szembesültek. A Jászberényi Járási Ügyészség szerint a férfi tudatosan manipulálta a családokat, hogy pénzt csikarjon ki tőlük.

Tovább olvasom

Új esély a szolnoki tulajdonú balatoni gyermektáboroknak?

Heti kétszáz szolnoki gyermek nyaraltatásának biztosítása a Balatonnál – ez a cél vezérelte a városvezetést, amikor döntött az üdülők sorsának rendezéséről. A közgyűlés január 29-én, néhány millió forintos forrásbővítéssel tette, teszi lehetővé mindezek megvalósítását.

Tovább olvasom

Van okunk aggódni? Sok a furcsaság a Tiszaligeti Turisztikai Központ körül

Az AGÓRA Egyesület szerint „nem zörög a haraszt…”. Az önkormányzat tulajdonában levő tábor a város egyik legszebb részén található, de látványosan elkezdett leromlani az állapota, ráadásul 2026-ra nem fogad megrendeléseket. Mi fog történni a központtal?

Tovább olvasom

 „Kék eget minden kadétnak!” – Ejtőernyős tábort tartanak Szolnokon

Idén nyáron is elstartolt a Honvédelmi Sportszövetség ejtőernyős tábora, melyre kizárólag 18–25 év közötti magyar fiatalok jelentkezhetnek. Szolnok városa, katonai múltjához hűen, ismét kulcsszerepet játszik a programban – a cél nem csupán a repülés élménye, hanem a honvédelmi szemlélet erősítése is.

Tovább olvasom

Zene, tanulás és élő koncertek: újra jön a Gitármánia Tábor Szolnokon

Idén is megrendezik a Gitármánia és Zenei Továbbképző Tábort a Tiszaligeten, ezúttal július 21. és 27. között. A közel egyhetes rendezvényen 80 zenész közreműködésével 110 program várja az érdeklődőket tizenhárom professzionálisan felszerelt teremben. A szervezők tájékoztatása szerint a tábor végére várhatóan több mint 130 új zenekar alakul a résztvevőkből.

Tovább olvasom