Tragikus fordulat következett be egy eltűnt miskolci nő ügyében

Néhány nappal ezelőtt A Borsod24.hu számolt be róla, hogy eltűnt Kollárné Angyal Erika. A 69 éves miskolci lakos fodrászhoz indult, de oda már nem érkezett meg. Sajnálatos módon azóta semmit sem tudni hollétéről, pedig a közösség nagyon aktívan keresi.  Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy egész Miskolc összefogott az eltűnt hölgy megtalálása érdekében, társlapunk cikkét is több mint ezren osztották meg, hogy ezzel is segítsék a megtalálását. Most a Boon.hu számolt be egy tragikus fordulatról. Információik szerint Kollárné Angyal Erika férje az éjszaka során öngyilkosságot követett el. Az eset pontos körülményei egyelőre tisztázatlanok, így…

Tovább olvasom

Karácsony Gergely is találkozott Ferenc pápával

A 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus után pénteken ismét Magyarországra látogatott Ferenc pápa. Három napot tölt Budapesten a katolikus egyházfő, ezalatt többek között Novák Katalin köztársaság elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel is találkozott. A hatalmas lezárásokkal és felfordulással járólátogatás csúcspontja a Kossuth téren tartott vasárnapi szentmise lesz, ahol a várakozások szerint több százezer ember előtt beszél majd Ferenc pápa. A programba szombaton bekerült egy előre nem tervezett, így be sem jelentett pont is: Ferenc pápa magántalálkozón fogadta Karácsony Gergely főpolgármestert. A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint a pápa az Apostoli Nunciatúrán fogadta Karácsony Gergely főpolgármestert, akit elkísért…

Tovább olvasom

Magyarország új szintre emeli a hadiipari együttműködést az oroszbarát Szerbiával

Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Belgrádba utazott, ahol Aleksandar Vučić szerb államfővel tárgyalt. A megbeszélés fő témája Magyarország és Szerbia hadiipari együttműködésének elmélyítése volt, és megállapították: a következő években megnyílik az út a haditechnikai és haderőfejlesztési kooperáció új szintre emeléséhez – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Orbán és Vučić megvitatták az európai biztonsági helyzetet és az ukrajnai háború fejleményeit, valamint a Nyugat-Balkán európai integrációjának perspektíváit is. A tárgyalást követően Orbán a batajnicai légibázison nézi meg a Szerb Fegyveres Erők Napja alkalmából megrendezett „Gránit 2023” hadi bemutatót. A miniszterelnököt…

Tovább olvasom

Április elsejétől szünetel az országos hajléktalan-étkeztetési program

Egyelőre elveszítették az utcán, átmeneti szállókon és otthonokban élők az egyetlen esélyt a napi étkezésre – tudta meg a Népszava. A program újraindulásáról még nem tudni semmit. Április elsejétől szünetel az országos hajléktalan-étkeztetési program. Ezzel naponta 4000 adag meleg étel tűnik el a rendszerből, miközben az utcán, átmeneti szállókon és otthonokban élők számára az esetek zömében ez jelenti az egyetlen esélyt a napi étkezésre – jelentette ki lapunknak Gurály Zoltán szociológus, a Menhely Alapítvány módszertani vezetője. A program újraindulásáról semmi biztosat nem tudott mondani. A hajléktalanok étkeztetését biztosító egy tál…

Tovább olvasom

A magyarok 70 százaléka negatívan ítéli meg az ország gazdasági helyzetét

A magyarok közel fele elégedett a kormány háborúra adott reakciójával, ami kevesebb, mint fél évvel ezelőtt. Az EU háborús intézkedéseivel szintén országunk polgárainak fele ért egyet, továbbá a kétharmaduk támogatja a tagállamok közötti közös energiapolitikát. Háromnegyedünk véli úgy, hogy az ukrajnai háborúnak súlyos pénzügyi következményei vannak, amivel több mint tíz százalékkal felette vagyunk az uniós átlagnak. A magyarok legsúlyosabbnak ítélt problémái az áremelkedés, az infláció és a megélhetés költségei. A fél évvel ezelőtti 56 százalékról 70 százalékra nőtt azok aránya, akik negatívan ítélik meg Magyarország gazdasági helyzetét, míg az EU-s…

Tovább olvasom

Magyarország felett robbant szét egy meteor

Háromszor is robbant az a meteor, amit péntek este lehetett látni Magyarország felett. Magyar idő szerint péntek este 21 óra 8 perckor egy nagyon fényes, háromszor is robbanó zöldes tűzgömböt sikerült lencsevégre kapnia a Magyar Meteoritikiai Társaságnak a Magyar Tűzgömbkamera Hálózattal. A szervezet közlése szerint a jelenséget a hálózat összes kamerája érzékelte. A tűzgömb olyan meteor, melynek fényessége eléri vagy meghaladja a -5 magnitúdót, vagyis a Vénusz fényességét. A meteorok közül azt nevezzük tűzgömbnek, ami a légkörbe belépve felizzik majd felrobban. A péntek esti meteor egy háromszor is robbanó, zöldes színű tűzgömb volt. Azt…

Tovább olvasom

Az Egyesült Államok felszólította a kormányt, hogy késlekedés nélkül hagyja jóvá a NATO bővítését

Az Egyesült Államok sürgeti Magyarországot, hogy „késlekedés nélkül” ratifikálja Finnország és Svédország NATO-csatlakozását, írja az MTI a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadójának pénteki közleményére hivatkozva. Jake Sullivan közleménye szerint az Egyesült Államok üdvözli, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök az ankarai törvényhozás elé terjeszti a finn csatlakozási jegyzőkönyvet, és egyúttal „bátorítja” Ankarát, hogy Svédország esetében is tegyen így. A közlemény szerint Svédország és Finnország egyaránt erős partner, osztja a NATO értékeit, erősíteni fogja a katonai szövetséget, valamint hozzájárul Európa biztonságához. Az Egyesült Államok meggyőződése, hogy mindkét országnak mielőbb a NATO tagjává…

Tovább olvasom

Finnországnak nincs miről tárgyalnia a Fidesszel

A finn parlament külügyi bizottságának alelnöke, Erkki Tuomioja nem a magyar parlament, hanem a Fidesz-frakció látogatásának tekinti a Hende Csaba vezette fideszes képviselőcsoport közelgő helsinki látogatását, ami szerinte Orbán Viktor belpolitikai játszmájáról szól.  “Finnországnak nincs miről tárgyalnia, nincs mit magyaráznia a delegációnak” – nyilatkozta a Demokraatti-nak a szociáldemokrata politikus, aki 2000-2007, majd 2011-15 között külügyminiszter volt. A négyfős kormánypárti képviselőcsoport (melynek Győri Enikő, Németh Zsolt és Schaller Baross Ernő még a tagjai) jövő héten látogat Stockholmba és Helsinkibe. A látogatás oka, hogy bár a Fidesz-frakció a tavaszi ülésszak legelejére ígérte az ígéretek…

Tovább olvasom

Csak óvatosan, Svájctól idáig vándorolt egy farkas – nyomkövetője a bizonyíték

Svájc középső területeiről indult a nyomkövetővel ellátott farkas, átment számos határon, Soprontól délre megérkezett Magyarország területére és egyre keletibb területek felé tart. A Vértest már meghódította. Elképesztő utat tett meg már most és még tovább is juthat. Jó 700 kilométerre keletre vándorolt születési helyétől az a fiatal szürke farkas, amelyre még Svájcban tettek jeladót tavaly tavasszal a svájci nagyragadozó-kutatók. Az M237 sorszámon emlegetett valószínűleg 2021-ben született, tehát közel két éves fiatal hím azóta mondhatni bejárta fél Európát. Az M237 vándorlásáról beszámoló Gruppe Wolf Schweiz (GWF), a farkasok és az emberek…

Tovább olvasom

Népszámlálás: Kicsivel több mint 9,6 millióan élünk Magyarországon

A halálozás miatt 464 ezer fővel csökkent a lakosság száma bő egy évtized alatt. Közzétette a tavaly október-novemberi népszámlálás első előzetes eredményeit a Központi Statisztikai Hivatal – írta meg a HVG. Kovács Marcell, a népszámlálás vezetője csütörtök délelőtti sajtótájékoztatón elmondta: 2022. október 1-jén, a népszámlálás eszmei időpontjában Magyarország lakossága 9 millió 604 ezer fő volt, a lakások száma pedig 4 millió 593 ezer. A teljes népességből 4 millió 613 ezer férfi, 4 millió 991 ezer nő, a 14 év alattiak száma 1 millió 407 ezer. Az idősödő korszerkezet miatt egyre több az…

Tovább olvasom