A hatás természetesen megosztó, hiszen a lakosság többsége kevésbé élvezi az elmerengést a makadám utakon, amik az úthibák hatására láthatóvá váltak sok évtized szünet után. Volt, aki igyekezett fanyar humort is kihozni a helyzetből. Mindenesetre Tiszafüreden most valóban időutazást tehetünk.
Tovább olvasomCímke: Jász-Nagykun Szolnok megye
Hivatalos: távozik az Olaj vezetőedzője
A kupagyőztes és bajnoki ezüstérmes szolnoki kosárlabdacsapat vezetőedzője maga kezdeményezte szerződése felbontását, így Somogyi távozása után újabb veszteség a klub számára néhány napon belül.
Tovább olvasomA sárga után piros riasztást is kaphatunk a heves zivatarok miatt szerdára és csütörtökre
Egy időre búcsút mond a nyár, viharos szerda és csütörtök elé nézünk, a sárga riasztás már érvényben van megyénkre is, de a narancssárga, sőt bizonyos területeken a piros riasztás is előkerülhet, annyira hevessé válhatnak ezek a zivatarok. A második hullámban a Jászkunság is erősen érintett lesz.
Tovább olvasomKéssel fenyegetőző, álcázott jászkunsági dohánybolti rabló – elmenekült, de gyorsan elkapták a fiatalt
A 20 éves helyi fiatal próbálta kirámolni a dohányboltot, a riasztó miatt viszont tetten érték. Ekkor még késsel fenyegetve elmenekült, de néhány órával később máris kattant a bilincs a csuklóján.
Tovább olvasomVégre elérkezett az idő, hosszú évek késlekedése után megnyitott a Tiszaligeti Élményfürdő – szerdától új változásokkal
Egyelőre még csak tesztüzemben működik a komplexum, ami előzetes regisztrációval látogatható. Jó hír a melegebb időt kihasználók számára, hogy szerdától már ehetünk-ihatunk is a helyszínen, kinyit a büfé is.
Tovább olvasomPócs János tagadja, hogy külföldi vendégmunkások dolgoznak neki, teljes dinnyetermését felajánlotta Magyarnak…
Mindössze annyi dolga lesz Magyar Péternek és csapatának, hogy bebizonyítsák, Pócs külföldieket dolgoztat a dinnyeföldjein. De a fideszes képviselő szerint ez nincs így, tagadja a miniszterelnök ezen utalását.
Tovább olvasomTragédia: újra gázolt a vonat a szolnoki vasútvonalon
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei részen egy gyalogos át akart kelni a tilos jelzés ellenére a vasúti átjárón, ám a nagy sebességgel érkező vonat elütötte, semmi esélye nem volt a túlélésre. Nem hivatalos információk szerint egy 13 éves lány hunyt el a baleset során.
Tovább olvasomMég ezt is? A fideszesek által osztogatott játékmotorokat háromszoros áron vették Balásy cégeitől
Balásy Gyula neve ismét megjelenik, az ő cégeitől vette közpénzből a Fidesz azokat a kis nyuszimotorokat, amiket a választási kampány során véletlenül kizárólag fideszes képviselőjelöltek és vezetők adhattak át az óvodáknak, bölcsődéknek. Jász-Nagykun-Szolnok megyében és pontosan így történt.
Tovább olvasomMi folyik itt Jászapátin? Hát komoly aszfaltozási munkálatok
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen útfelújítás és kátyúzás zajlik, a munkálatok nagyjából július közepéig eltartanak, úgyhogy szükség lesz a türelemre.
Tovább olvasomHétvégén újra közműhibától szenvedett Szolnok – csak a megszokott csőtörés
Az elmúlt bő tíz évben Szolnok a kátyúk és a csőtörések városává vált, megyeszékhelyünk közműhálózatának állapota már nagyon régóta kritikus.
Tovább olvasom