Két gépkocsi frontálisan ütközött össze Rákóczifalván. A forgalom elől az útpálya felét le kellett zárni.
Tovább olvasomCímke: baleset
Az InterCity a felismerhetetlenségig letarolt a 4-es útnál levő vasúti átjáróban egy személyautót
Szerencsére a sofőrhölgy és utasa még időben el tudta hagyni a járművet, mielőtt a szerelvény odaért és porrá zúzta volna. Az autó vezetője kormányhibára panaszkodott, elmondása szerint ezért nem tudta egyenesbe hozni a kocsit.
Tovább olvasomTragikus baleset történt Kunszentmárton és Tiszaföldvár között
Halálos baleset történt péntek reggel a 442-es úton Kunszentmárton és Tiszaföldvár között, ahol egy személyautó – eddig ismeretlen okból – lesodródott az úttestről, és az árokba hajtott. A gépjárműben öten utaztak, Tiszaföldvár felől tartottak Kunszentmárton irányába – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Tovább olvasomBalesetben elhunyt a 12 éve a világűr határából sikeresen leugró extrémsportoló
Felix Baumgartner ugyan 2012-ben, a világhíres ugrása után visszavonult az extrémsportoktól, de időről időre hajtotta őt az adrenalin utáni vágy. Most is egy ugrást hajtott végre, közben rosszul lett, ez pedig halálos balesethez vezetett.
Tovább olvasomTragikus félév Jász-Nagykun-Szolnok megyében
Összesen öt ember vesztette életét lakástűzben 2025 első félévében Jász-Nagykun-Szolnok megyében – ez a szám négyszerese a tavalyinak. A tűzesetek száma is nőtt, több mint 150 alkalommal kellett a tűzoltóknak beavatkozniuk.
Tovább olvasomGázolás a szolnoki vasútvonalon, rengeteg probléma a vonatjáratokkal
A MÁV ezúttal nem is részletezte, pontosan milyen járatok útvonala rövidült, milyen szerelvények maradtak ki, illetve közlekedtek késéssel. Ismét egy baleset a szolnoki vonalon.
Tovább olvasomBeismerő vallomást tett a kunszentmártoni buszbaleset sofőrje
Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség annak az ukrán rendszámú autóbusznak a vezetőjét, amely vasárnap hajnalban szenvedett súlyos balesetet Kunszentmárton térségében. A sofőr beismerő vallomást tett és elismerte felelősségét a tragédiában, amelyben 19 ember sérült meg, köztük számos gyermek.
Tovább olvasomHalálos baleset történt Tiszaföldvárnál
Fának csapódott egy gépjármű Tiszaföldvárnál, az autó szinte felismerhetetlenné vált a becsapódást követően.
Tovább olvasomHalálos baleset Karcagnál: előzés közben gázolták el a kerékpárost
Tragikus közúti baleset történt a Kunmadaras és Karcag közötti útszakaszon, ahol egy 59 éves férfi vesztette életét. A Karcag Televízió információi szerint az áldozat, az N. Zoltán nevű helyi lakos robbanómotoros kerékpárral közlekedett Kunmadaras felől Karcag irányába.
Tovább olvasomEgy tizenéves lány életveszélyes állapotban van a reggeli buszbaleset sérültjei közül
Tizenkilenc ember sérült meg, köztük tizenegy gyermek vasárnap hajnalban egy súlyos buszbalesetben a 442-es főúton, Kunszentmárton és Tiszaföldvár között. A sérültek között egy 17 éves lány életveszélyes állapotban van.
Tovább olvasom