Vigyázzunk, életveszélyessé vált a jászberényi kerékpárút

Olyan elváltozást produkált egyik napról a másikra, mintha egy kisebb föld alatti robbanás következett volna be. Ez talán nem is áll annyira messze a valóságtól, bár még találgatják, mi okozta ezt az igen jelentős balesetveszélyt. A legvalószínűbb, hogy az elképesztő hőséghez van ennek is köze.

Tovább olvasom

Egy 13 éves, igen erőszakos rablót fogtak Cegléden

A rendőrök előtt már ismert volt, ám most egy idős hölgyet még sérülést is okozott rablás közben, egy másik áldozatát pedig életveszélyesen megfenyegette. A kamerafelvételek alapján könnyen beazonosították és elfogták a rendőrök az erőszakos rabló „kisfiút”.

Tovább olvasom

Hatalmas baleset az M4-esen, előre kódolva volt a nagy karambol, mert nincs leállósáv (videóval)

Az átadáskor is hallatták hangjukat a kritikusok, hogy ebből óriási baleset lesz, egy gyorsforgalmi utat szinte bűn leállósáv nélkül átadni. Nem kellett túl sokat várni, hatalmas karambol történt éppen ezen okból az M4-esen. Ők szóltak előre.

Tovább olvasom

Ezeknek a szolnoki tolvajoknak nem számít az emberélet

Számos ilyen kandeláberrel találkozhatunk Szolnok városában, ahol az áramütés veszélye kifejezetten magas, ha pedig az illetékesek rendbe raknak néhányat, biztos, hogy a tolvajok pár napon belül újabbakról lopják le a kulcsfontosságú takarólemezt. Emberélet múlhat rajta.

Tovább olvasom

Életveszélyessé vált egy jászberényi híd – a média nyilvánossága után gyorsan léptek az ügyben

Néha előfordul, hogy hiába jeleznek valamit a megfelelő hatóságok felé, süket fülekre talál. Ez a jászberényi híd szerencsére nem ez a kategória volt. Bár különös, hogy ennyi hónapon keresztül senki nem vette észre, hogy a korlát szó szerint életveszélyes lett, akármikor kidőlhetett volna közepes nyomásra is. Egy poszt után viszont legalább gyorsan léptek.

Tovább olvasom

Döbbenetes képsorok, ámokfutó jászkunsági audist keresnek, tizedmásodperceken múlott egy halálos gázolás – videó

Egyre gyakrabban találkozunk ilyen, a szabályokat és a törvényeket abszolút semmibe vevő, életveszélyesen száguldozó sofőrrel Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Most a kamerafelvétel alapján keresik ezt az audist, aki néhány centi híján gázolta el a gyalogátkelőhelyen a fiatal férfit.

Tovább olvasom

Tényleg rábízzuk az életünket naponta erre a szolnoki felüljáróra? – videó

Az már enyhe kifejezés, hogy ijesztő, ahogyan kinéz a felüljáró, ha ebből a szögből nézzük. A felső rész sem valami szép, de ez már kimondottan életveszélyesnek tűnik. Azt pedig ugye sejtjük, hogy nem az elmúlt 4-5 hónap során lett ilyen. Miért hagytuk, hogy így legyen?

Tovább olvasom