„A kormány kergetett bele a jelöltségbe, és kitartok addig, míg az áldozatok számára biztonságos jogi környezet nem teremtünk” – nyilatkozta a miskolci nő.
Tovább olvasomSzerző: Kiss Lajos
Újabb helyen süllyedt meg balesetveszélyesen Szolnok térkövezete
Évek óta azzal piszkálódik a kritikus lakosság, hogy Szalay Ferenc polgármester vezérletével gyakorlatilag mindent letérköveznek Szolnokon, amit csak le lehet. De a munka minőségével is akadnak problémák.
Tovább olvasomCsúnya baleset történt Szolnokon, a Thököly felüljárónál, óriási dugó alakult ki
A vétlen autós fejre is állt, a délutáni forgalom így még inkább lelassult az ominózus ponton. Szerencsére sérülések nélkül kiszálltak a kocsiból a benne ülők.
Tovább olvasomLátványos karambol, ismét vonat elé hajtott az autós
Egészen ijesztő az autó belsejében készült fotó, amelyik mutatja, milyen könnyedén és durván hatolt be az autó utasterébe a mozdony ütközője. Ha ott (volna) valaki, biztosan nem lehetett semmi esélye a túlélésre.
Tovább olvasomLássunk csodát: kijavították az életveszélyes szolnoki hidat – minden évben választást kellene tartani
Hosszú heteken-hónapokon keresztül egyre csak dőlt egyre kijjebb a korlát, ami egy balesetben sérült meg. Nem foglalkozott vele senki, de most, egy hónappal a választások előtt, hirtelen kijavították a híd sérült elemeit. Igaz, így is ott hagytak egy-két szembántó hibát.
Tovább olvasomKétszer is elgázoltak (!) egy embert az autópályán, teljes az útzár
Ezt nevezik igazi balsorsnak, az egyik oldalon elütötték a szerencsétlen áldozatot, aki olyan hatalmas ütést kapott, hogy átrepült a sztráda másik oldalára, a szembejövők közé, ahol újra elütötték. Egyelőre nem tudni, túlélte-e a kétszeres, rendkívül balszerencsés becsapódást.
Tovább olvasomSzolnok több fontos csomópontjában lezárásokra készüljünk péntektől vasárnapig
Fontos munkálatokat végeznek el, ez azonban a közlekedés rendjének erős változásával jár, több helyen számítsunk jelzőőrös irányításra.
Tovább olvasomSzolnokon is öröm lesz a zene – ismét tehetségkutatót rendeznek a városban
Három saját szerzeménnyel léphetnek színpadra a kilencedik AztaQ könnyűzenei tehetségkutató résztvevői 2024. június 1-jén a szolnoki Tisza moziban. Az Öröm a Zene sorozat Jász-Nagykun-Szolnok megyei eseményére május 20-ig jelentkezhetnek a legfeljebb egy lemezzel rendelkező, pályájuk elején járó zenekarok és énekesek.
Tovább olvasomIlyen a csapvíz Szolnok egyik városrészében – vajon megfelel mindenféle előírásnak?
Hasonló helyzetekben szoktak jönni a szakemberek és a lakosok arcába mondják, hogy a vízzel semmi gond, mindenféle egészségügyi határértéknek megfelel. Szolnoki lakótársunk azonban nem egészen így gondolja.
Tovább olvasomIsmét szavazhatunk a fideszes képviselőre Cegléden, akinek családi cégének az önkormányzat már 3 milliárdot fizetett
Nem elírás, nem hárommillió, hanem hárommilliárd az az összeg, amelyet a ceglédi önkormányzat az elmúlt hosszú évek során kipengetett különböző munkákra a fideszes képviselő saját családi cégének.
Tovább olvasom