Különleges közbiztonsági programot indított az Országos Polgárőr Szövetség, amellyel a belügyminiszter által elrendelt harmincnapos fokozott rendőri jelenléthezt csatlakoznak. Augusztus elejétől egészen szeptember közepéig a vidéki megyékből érkező vendég polgárőrök támogatják a fővárosi egységeket a hétvégéken: a kezdeményezés első szakaszában már Jász-Nagykun-Szolnok megyei polgárőrök is jelen voltak a budapesti utcákon.
A megelőzésre és a lakosság, valamint a Budapestre látogatók biztonságérzetének növelésére fókuszáló akciókeretében a résztvevők a főváros külső kerületeiben és a rendőrség által kijelölt, kiemelten frekventált pontokon járőröznek.
A program augusztus 7. és szeptember 20. között, két külön szakaszra bontva valósul meg, az első szakaszban a vidéki polgárőrök a helyi, fővárosi egyesületek tagjaival közösen teljesítenek klasszikus járőrszolgálatot. Bűnmegelőzési feladataik mellett szükség esetén segítséget nyújtanak a rászorulóknak, illetve intézkednek a szociális ellátórendszer vagy a mentők értesítéséről.
Ezt követően a résztvevők már közvetlenül a rendőri járőrök társaként teljesítenek szolgálatot, ahol fő feladatuk a rendőri intézkedések támogatása és a jogsértések megszakításában való közreműködés lesz a járőrvezető útmutatásai szerint.
A program nyitott az ország összes polgárőr egyesülete számára, de elsősorban a főváros szomszédságában lévő térségekből várják a jelentkezőket. A szolgálatot ellátó önkéntesek részére utazási költségtérítést és étkezési utalványt biztosítanak.
A kezdeményezés első hétvégéjén már meg is kezdődött a közös munka: hat megyéből – Bács-Kiskun, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest – összesen 23 polgárőr érkezett Budapestre, hogy jelenlétével erősítse a fővárosi utcák közbiztonságát.
Kép: opsz.hu
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
