Az LMP – Magyarország Zöld Pártja, a Momentum, illetve az MSZP-DK szövetség után egy szolnoki egyesület, a Minden Döntés Számít (MDSZ) jelentette be, hogy képviselőket és polgármestert kíván adni a következő képviselő-testületbe.
Tovább olvasomKategória: Választások
Ungár Péter Donáth Annának: A főpolgármesterről nem a Facebookon döntenek
A Momentum szerint Vitézy Dávidnak nem kellene elindulnia a főpolgármester-választáson, Ungár Péter szerint pedig Budapest vezetéséről nem Facebook-posztban kel dönteni, mint ahogyan Donáth Anna dönt a Momentum elnökségéről. Az LMP társelnöke az atv.hu-nak reagált Tompos Márton kijelentésére, miszerint Vitézy „remek szakember, de mivel van egy egységes, jól teljesítő főpolgármesterünk, számára lesz hely a főpolgármesteri hivatalban, találnak neki olyan munkát, ami a közlekedéshez vagy az általa kedvelt területhez kapcsolódik.” A magyar politikai kultúra demokratikus megújítására szerződött politikust tájékoztatnánk, hogy a főpolgármesteri pozíció nincs meg, arról a budapestiek fognak dönteni egy választáson. Hogy a főváros vezetésében ki milyen fontos pozíciót tölt be…
Tovább olvasomHivatalosan is megkezdődött a felkészülés a 2024-es választásokra
Habár még nincs hivatalosan kampány, de Túrkeve önkormányzati képviselő-testülete jogszabályi kötelességének eleget téve napokban döntött a Helyi Választási Bizottság tagjainak megválasztásáról, öt esztendőre.
Tovább olvasomGyörfi Mihály szolnoki MSZP-s alpolgármestert is támogatja a DK a jövő évi választáson
Megtörtént, amit eddig is sejteni lehetett: a Demokratikus Kolíció beállt Györfi Mihály szolnoki MSZP-s alpolgármester támogatása mögé. Az MSZP és a DK a minap egyezett meg, hogy mely településeken kiket támogatnak.
Tovább olvasomDonáth Anna (Momentum) európai parlamenti képviselő Szolnokon bírálta Gyurcsány Ferencet, a DK elnökét
Elképesztő válságok sorozata sújtja ezt az országot. Ezzel kezdte beszédét a Momentum európai parlamenti képviselője a párt szolnoki országjáró fórumán. Gazdasági, megélhetési és inflációs válság van, de a legfontosabb, hogy értékválság van. Gyurcsány Ferenc sem maradt ki a “jóból”.
Tovább olvasomNői higiéniai termékeket gyűjtött a szolnoki LMP
Az LMP – Magyarország Zöld Pártjának helyi szervezete kiemelten fontos ügyként kezeli a menstruációs higiénia biztosítását, sokadik alkalommal gyűjtötték a felajánlásokat, amiket a menstruációs segélydobozokba fognak eljuttatni.
Tovább olvasomAz LMP Karácsony Gergely ellen is indítana saját jelöltet
Egyelőre úgy fest, hogy a nagyvárosokban jövőre nem valósul meg a teljes ellenzéki összefogás, ami 2019-ben nagy sikereket hozott. Ha valóban számos helyen több ellenzéki jelölt között oszlik majd meg a szavazat, az mind a Fidesz malmára hajtja a vizet.
Tovább olvasomRuff Bálint: A szolnoki ellenzék jobban utálja egymást, mint a közös ellenséget
Összességében elmondható, hogy szolnokiként egyik szemünk sír, a másik nevet. Hiszen még a szakértők szerint is Szolnok egy ellenzéki város és a számok önmagukért beszélnek: a helyieknek elege van a Szalay-rendszerből. De akkor mi a gond és mi a megoldás?
Tovább olvasomCsökkentsék a választói korhatárt 16 évre, ezt követeli a TizenX
Csökkentsék a választói korhatárt a 16 évre az EP-választásokra! Ezt követeli a Momentum fiatalos csoportja, a TizenX. Követelésük súlyának érdekében aláírásgyűjtésbe kezdtek, Szolnokon is jártak.
Tovább olvasomA Momentum jelöltje a polgármesteri címre Szolnokon Miskolczi László
Szolnokon is bejelentette polgármesterjelöltjét a Momentum. Az ellenzéki párt Miskolczi Lászlót, volt alpolgármestert, önkormányzati képviselőt indítja a megyeszékhely vezetői székéért indult harcban.
Tovább olvasom