Magyar Péter a kisvárosokban is átütötte az ingerküszöböt, de nem lesz könnyű dolga

Megosztás

Átütötte a nagyvárosok falát Magyar Péter megjelenése, mondta Tab fideszes polgármestere, aki nem mellesleg a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke. A kampányát egy teherautó platóján elindító Magyar a Klubrádiós Szénási Sándor szerint kinyitotta egy sokkal zártabbnak hitt közösség jelentékeny részét, persze nincs és nem is lesz könnyű dolga. Szénási jegyzete a Klubrádió Hetes Stúdió 2024. április 20-ai adásában hangzott el.

Úgy véli, az ellenzék „menjünk le vidékre!”-attitűdje erősen hasonlít a tízévenként esedékes rokoni látogatásokra, ahol már senki sem emlékszik a másikra, illetve nincs is kire emlékezni. „A mai ellenzéki politikusok kilencvenkilenc százalékát a vidékinek nevezett kistelepülési ember a büdös életben nem látta soha, a televízióban biztos nem.”

Magyar Péter megjelenése és az eddigi országjárása azonban szemmel látható változást hozott, értendő ez a vidéki tömeg nagyságára is. A hvg.hu riportja szerint például Békésen ezer ember várta, ismeretlen ismerősként beszéltek hozzá.

Valamit nagyon tud. Nem biztos, hogy ő, talán inkább a közönsége. Ők tudnak már magukról valamit” – írja, hozzátéve, hogy nyílik a tér, de nem tudni, meddig és mennyire. A falvakban mindenesetre borzasztóan nehéz dolga lesz.

Szénási Sándor jegyzetét meghallgatni, vagy a leiratát elolvasni ide kattintva lehet.

Kép: Magyar Péter Fb

Kapcsolódó cikkek