Az évtized legnagyobb tüntetését hozta össze Magyar Péter

Megosztás

Az elmúlt hetekben már harmadszor rendezett tüntetést Magyar Péter és rendezvényein egyre többen vannak. A mozgósítási versenyt már a nemzeti ünnepen is megnyerte, de most egy attól is sokkal nagyobb tömeget tudott megmozgatni. Az évtized legnagyobb politikai tüntetése zajlott tegnap a teljesen megtöltött Kossuth téren.

Izgalmas heteket élünk a magyar politikában. A kegyelmi botrány után színbelépő Magyar Péter folyamatosan emeli a tétet. Legutóbb például azzal, hogy nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amelyen Varga Judit, akkori igazságügyi miniszter elmondja, hogyan nyúlhatott bele Rogán Antal köre a Schadl-Völner ügy nyomozati anyagaiba.

A hangfelvétel nyomán tovább fokozódott az elégedetlenség a Fidesz rendszerével szemben, ezért április 6.-án szombatra tüntetést szervezett Magyar Péter. A rendezvény a Deák térről indult, délután 2 órától innen indult el a Nemzeti Menet. Már itt jelentős tömeg gyűlt össze, pedig sokan eleve a Kossuth térre érkeztek, ahol 3 órától hallgathatták meg a beszédeket. 

444.hu helyszíni beszámolója szerint a Deák téren gyülekezők jelentős része vidékről érkezett, az ország legkülönbözőbb pontjairól. A stáb pont egy miskolci férfival beszélgetett, aki családja körében vett részt a rendezvényen, melyet már akkor hatalmas élményként írt le.

A menet végül néhány perccel 3 óra után érkezett meg a Kossuth térre, amit sikerült is teljesen megtölteniük. A 444.hu becslése szerint legalább százezres volt a tömeg, de a Magyar Péter tegnap este arról posztolt, hogy a rendőrségi adatok szerint 250 ezres volt a tömeg.

Magyar Péter, aki még március 15-i rendezvényén bejelentette, hogy Talpra Magyarok néven szervez közösséget, a Kossuth téren azt mondta: április 6.-ától semmi nem lesz úgy, ahogy eddig volt, “a magyar nemzet megüzente, hogy eddig és ne tovább.” Szerinte olyat tettek pár hét alatt, “ami példa nélküli a rendszerváltás óta, egy kis garázsból indulva megrendítettük a 20 éves politikai status quót.”

A közéletbe csak néhány hete, a kegyelmi botránnyal egyidőben berobbant politikus arról beszélt, hogy közösségük egy szabad, demokratikus Magyarországért akar harcolni, hogy “lerázzuk magunkról az utóbbi évtizedek hatalmi elitjének béklyóját”, a NER ugyanis szerinte “az utóbbi harminc év legnagyobb politikai, jogi és erkölcsi válságába” kormányozta az országot.

A politikus azt még nem árulta el, melyik – már létező – párttal együttműködve akarnak  elindulni az európai parlamenti választáson, azt azonban már korábban világossá tette, hogy ő maga nem menne az EP-be képviselőnek. Hétfőtől várja még a javaslatokat, hogy “ki legyen az a hölgy és az az úr”, akik felkerülnek az EP-képviselőjelölti listájára.

Elmondta, hogy sokan kérdezték tőle, milyen várható “atombomba” lehet még a tarsolyában esetleges ügyekről, ő azonban hangsúlyozta: 

A tüntetés végén Magyar Péter azt is elárulta, hogy a következő rendezvényt, „Találkozunk anyák napján”  – zárta beszédét Magyar. Az ünnep idén május 5-re esik.

A beszédeket itt tekintheti meg:

Kapcsolódó cikkek