Újra életeket menthetünk

Az Országos Vérellátó Szolgálat idén szeptemberben immár 16. alkalommal rendezi meg hagyományos RETRO véradását hazánk 29 helyszínén. A program évről évre növekvő népszerűségnek örvend, köszönhetően annak, hogy a régi idők hangulatát idézi. A szervezők sörrel, virslivel és egyéb ajándékokkal hálálják meg a résztvevők önzetlenségét. Szolnokon 2024 szeptember hetedikén szombaton, a Mária út. 38. szám alatt található Magyar Vöröskereszt helyi szociális intézményében jelentkezhetnek a segíteni vágyók, reggel hét és délután kettő óra között. Az „Önt is hívjuk!” szlogen célja, hogy felhívjuk a figyelmet az akció fontosságára és arra, hogy mindenkire számítunk,…

Tovább olvasom

A szolnoki férfi nem fizette be munkavállalói után a járulékot, így kívánt spórolni

A Szolnoki Járási Ügyészség költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat azzal a 41 éves szolnoki férfivel szemben, aki a munkavállalók után be nem fizetett járulékokból kívánt meggazdagodni, de utólag tettét megbánta.

Tovább olvasom

Olimpikonnal indult az a tanítás az egyik szolnoki iskolában

A diákok mellett több különleges vendég is ott volt a szolnoki Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium első tanítási napján. Megyénk Balesetmegelőzési Bizottságának két tagja, Dávid Mónika r. alezredes és Kálmán Amanda r. őrnagy mellett egy megyei kötődésű olimpikonnal is találkozhattak a tanulók.

Tovább olvasom

Elképesztő szituációk az új helyjegyes autóbusz-rendelkezés életbelépésével

Ha a Lázár János nevével fémjelzett új szabályzatot pontról pontra be szeretnénk tartani, akkor egészen döbbenetes és szürreális szituációk alakulnak ki, könnyen lehet, hogy már vannak is ilyen megtörtént esetek. Akár Jász-Nagykun-Szolnok megyében is.

Tovább olvasom

Elképesztően kevés csapadék hullott, marad a szárazság

Egész nyáron mindannyian tapasztalhattuk a brutális hőséget. Ennek negatív környezeti hatásait csak felerősíti, hogy rendkívül kevés csapadék is hullott. A Közép Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság – Kötivizig adatai alapján, működési területükön augusztusban a sok éves csapadékátlag negyede sem esett.

Tovább olvasom