Kicsit eufemisztikus kifejezés ugyan, mégis „szavazási segédletként” hivatkoznak arra a Szolnokon osztogatott papírlapra, amelyen a szavazólap kiköpött mását láthatjuk, annyi különbséggel, hogy a derék kormánypárti kampánycsapat már az X-et is behúzta helyettünk. Ugyanilyen anyag került a postaládákba Jászapátin is.
Tovább olvasomCímke: fidesz
Győzike gyereknapon mondta a kiskorúaknak, hogy kérjék szüleiket, a Fidesz jelöltjére szavazzanak, mert…
… ha ugyanis a fideszes polgármestert újra megszavazzák a településen, akkor elhozza nekik oda a faluba Marics Petit. Az érintett természetesen semmit nem is sejtett arról, hogy a jó ideje narancsos Gáspár Győző belekeverte a politikai kampányba. Hadházy Ákos szerint ez már a politikai pedofília legalja.
Tovább olvasomDizejnárdrogokkal kereskedhetett a Fidesz tiszabői jelöltje
A 24.hu írta meg, hogy bűnszövetségben elkövetett, új pszichoaktív anyaggal való visszaéléssel gyanúsítják a Fidesz-KDNP tiszabői önkormányzati képviselőjelöltjét, Blága Lászlót. Tiszabőn elég nagy a kavarodás a kampányban, először Mága Zoltán öccsét akarta leszedni a tábláról a helyi kormánypárt, majd később kihívója váratlanul visszalépett.
Tovább olvasomVálasztási segédlet készült Jászapátin, hogy a Fideszre húzzák az X-et
Bár nem tilos, elég egybites megoldást választott a szavazók megnyerésére a jászapáti Fidesz. Miután a településen a jelenlegi polgármester, Farkas Ferenc nem indul, a kormánypárti jelölt nem más lett, mint az országgyűlési képviselő fia, ifj. Pócs János. Most szavazási segédlettel, kiemelt nevekkel és előre behúzott X-ekkel „segítik” a lakosokat.
Tovább olvasomEgyik polgármesterjelölt sem vehet mérget a győzelemre Szolnokon
Hét polgármesterjelölttel számolt május elején Szabó Zsolt László, a Magyar Hang riportere, aki a szolnoki választási helyzetet térképezte fel és mutatta be cikkében. Országos és helyi tendenciák keverednek a helyi kampányban, de feltárul az elmúlt öt évben mennyire kényesen alakult a Fidesz és az ellenzéki pártok helyzete Jász-Nagykun-Szolnok megye székhelyén.
Tovább olvasomMága Zoltán testvérét a Fidesz az elmeállapotára hivatkozva akadályozta abban, hogy jelölt legyen Tiszabőn
Novák Csaba, Mága Zoltán hegedűművész öccse függetlenként indul a Fidesz-KDNP által támogatott Biró Zoltán ellen Tiszabőn. Ez már önmagában érdekes lenne, ám valaki kiszivárogtatta és elküldte a polgármesterjelölt bizalmas orvosi adatait a választási bizottságnak, sőt, a jelenlegi kormánypárti vezető is a férfi mentális állapotára hivatkozott a Kúriánál.
Tovább olvasomMegafonos okításon fotózták le a szolnoki propagandaoldal egyik szereplőjét
Tájkép csata előtt – írta a Deák Dánielt, Trombitás Kristófot és Apáti Bencét, azaz a közpénzemésztő propaganda legnagyobb csillagait felvonultató rendezvényről a Facebookon a Megafon. Az ideológiai továbbképzésen a feltöltött képek szerint részt vett a Ténykergetők nevű oldal kezelője, a volt kengyeli polgármesterjelölt Bartus Gábor is.
Tovább olvasomMilliárdos vesztesége van a Fidesznek, de Pócs János jött és besegített
Azt nehezen hisszük, hogy kifogytak volna a (köz)pénzből, mindenesetre jelentős veszteséggel zárta a 2023-as évet a nagyobbik kormánypárt – 2,1 milliárd forint bevétel mellett 3,35 milliárd kiadást produkált. Ne aggódjanak, Pócs János, a Jászság országgyűlési képviselője busásan beleadott a különbözet rendezésébe.
Tovább olvasomUngár: Nem mondom, hogy minden rossz, amit Karácsony Gergely csinált, Vitézyt pedig direkt nem szerepelteti a kormánymédia
Egyértelmű, hogy számos Fidesz-szavazó átvoksol majd Vitézy Dávidra, ezért a kormánypropaganda őt kihagyja a támadásokból és a szerepeltetésből is, mintha nem is létezne.
Tovább olvasomEzért lehet legyőzhetetlen a választásokon Jászberény polgármestere, Budai Lóránt
Az utóbbi három alkalommal nemhogy nyert, de folyamatosan egyre nagyobb fölénnyel tudott győzni Budai Lóránt. Még egy időközi választást is be kellett iktatni, amikor politikai ellenfelei sikeresen megingatták városházi többségét, ám Budai azt végképp megsemmisítő különbséggel húzta be.
Tovább olvasom