Sok mindent borított a Telexnek adott interjújában Simonka György, a költségvetési csalással vádolt egykori fideszes parlamenti képviselő és Pusztaottlaka újonnan megválasztott polgármestere: szerinte, ha a Fidesz azt akarja, képes eltussolni ügyeket. Úgy véli, Orbán Viktor mindenről tud, ha szeretne, a hamarosan megjelenő könyve által pedig sokan bajba kerülhetnek.
Tovább olvasomCímke: fidesz
Az államtitkár a szolnoki látogatása után alig engedné be más kórházakba Magyar Pétert
Ahogy megírtuk, nemcsak Szolnokon járt, de be is ragadt a Hetényi kórház liftjébe Magyar Péter, aki Kulja András EP-képviselővel azért jött a megyeszékhelyre az országjáró, pontosabban kórházjáró kampánya keretében, hogy megmutassa az egészségügyi intézmények valós helyzetét. Ebből lett elege Takács Péter egészségügyi államtitkárnak, aki arra utasította a kórházigazgatókat, hogy Magyar Pétert ezentúl csak munkaidőben engedjék be, sőt, a politikusnak innentől kezdve be kell jelentkeznie a főigazgatóhoz, aki őt előre egyeztetett időpontban az irodájában fogadja.
Tovább olvasomGyörfi Mihály: A párbeszéd legcsekélyebb jelét sem mutatja a Fidesz-frakció
A megválasztott, ám a polgármesteri széket csak októberben elfoglaló Györfi szeretne a szolnokiak érdekében mindenkivel együttműködni, ám az önkormányzatnál októbertől is többséget élvező Fidesz-frakció a jelek szerint semmilyen párbeszédre nem hajlandó.
Tovább olvasomSzolnok és Jászapáti új polgármesterei találkoztak egymással
A júniusi önkormányzati választás sok más településsel egyetemben a megyeszékhelyen, Szolnokon és a jászsági országgyűlési képviselő, Pócs János településén, Apátin is nagy változást hozott: a szavazók döntése értelmében mindkét helyen bukott a fideszes polgármesterjelölt. A két újonnan megválasztott, ellenzéki városvezető, Illés Gergő és Györfi Mihály most találkozott egymással, illetve megállapodtak, hogy októbertől rendszeresek lesznek az ehhez hasonló megbeszélések.
Tovább olvasomA polgármester az utolsó pillanatig tagadott: a szomszédban egy veszélyes vegyi anyagot gyártó cég nyit üzemet
Meg kell szoknunk az új időket, ahol a lakosság már csak biodíszlet. Azoknál a településeknél, ahol a polgármester és a Fidesz-kormány egy követ fújnak, bármikor lehet ilyesmire számítani. Itt sem szóltak egy szót sem a helyieknek, sőt, a nem éppen ellenzéki polgármester az utolsó pillanatig mindent tagadott az üzem létesüléséről. Bárhol megismétlődhet.
Tovább olvasomNem is tudta, hogy NER-es hotelekben költi a pénzét? – Itt a Szolnok megyei lista
NER hotelek, ameddig csak a szem ellát – lassan ott tartunk, hogy az lesz a meglepő, ha semmilyen kormánypárti kötődése nincs egy hazai szálláshelynek. A politika és az üzlet összefonódása persze nem a Fidesszel kezdődött, de ennyi oligarcha, és vele együtt ilyen sok éhes száj bizonyosan nem irányította még gazdaságot. A K-Monitor néhány éve összeszedte az érintett szállodákat, természetesen Jász-Nagykun-Szolnok megye sem maradt ki a felsorolásból.
Tovább olvasomMészárosné Vas Márta lemondott, távozik a jászberényi tankerülettől
Több forrásunk egybehangzó információi után hivatalos megerősítés is érkezett, miszerint távozik a Jászberényi Tankerületi Központ szakmai helyettese, Mészárosné Vas Márta, aki a hírek szerint iskolaigazgató lesz Jászapátin. A tankerület módszereiről és hatalmi trükközéseiről több alkalommal beszámoltunk már, tavasszal Jászberényben, néhány héttel ezelőtt pedig Jánoshidán volt botrány az iskolaigazgató megválasztása körül.
Tovább olvasomMár biztos: újabb három településen zárták be a postákat
A sors iróniája, hogy a Fidesz-kormány azokon a lakosokon rúg a legnagyobbat – a kistelepüléseken élőkön -, ahol egyébként a legerősebb a támogatottsága. A tendencia egyértelmű, bezárt kórházi osztályok, bezárt iskolák, bezárt posták, bezárt boltok, régóta betöltetlen háziorvosi praxisok, az elmúlt 14 év termése.
Tovább olvasomSikeresen megállítottuk Brüsszelt, ilyen egy átlagos jászkunsági út
Igaz, bizonyára lesznek olyanok, akik a kép láttán felháborodva közlik majd, hogy ez nem igaz, mert sokkal rosszabbak. És igazuk lesz.
Tovább olvasomDíjmentessé válnak az autópályák városokat elkerülő útszakaszai… csak nem nálunk
Nagyon sok olyan hely van, ahol tudják, hogy fontos lenne a hatalmas forgalmat inkább kiterelni a városokból. Nálunk viszont inkább fizetőssé tette a Fidesz a jászkunsági városok elkerülőit is.
Tovább olvasom