Bár sokunk szenved ettől a borzasztó melegtől, egy helyi férfi szokatlan megoldását választotta a hűsölésnek – nemcsak magából vetkőzött ki, de a ruháit is eldobta a szolnoki belváros közepén. Esetében úgy tűnik, egyszerű napozásról van szó, mások viszont fürdeni is szoktak a városban közterületen.
Search Results for: tisza szálló
Megint közterületen oldották meg a fürdést Szolnokon
A Facebookra néhány nappal ezelőtt feltöltött képek tanúsága szerint Szolnokon továbbra sem sikerült rendeltetésszerűen használni a közös értékeinket – egy tavaly decemberi esethez hasonlóan megint köztéri fürdőzést kaptak lencsevégre.
Szolnoki fagyikörkép – ennyibe kerül egy gombóc a belvárosban
Nyakunkba vettük a várost, hogy megtudjuk hol, mennyiért, mekkora gombóc fagylaltot kapunk. Az 500–550 forintos átlagárral dolgozó szolnoki fagyizók tavalyhoz képest maximum tíz százalékkal emeltek, ami a 17,6 százalékos inflációhoz viszonyítva barátinak mondható.
Szalay Ferenc kimeríthetetlen bűnei 2. – Olvasóink kérték
Szalay Ferenc tíz főbűne – a vénkurvázástól a szolnoki kikötőig. Ezzel a címmel jelent meg pár nappal ezelőtt a 18 éve regnáló polgármester legismertebb kudarcainak összesítése. Arra kértük olvasóinkat, hogy egészítsék ki a listát és meg is tették. Következzen egy újabb lista, a szolnokiak véleménye alapján. Ki ne emlékezne a legendás Damjanich uszodára, ki ne ismerné az egykoron tündöklő, mára pusztuló Tisza Szállót? Hanyatlik a kulturális élet, Szolnok perifériára került, ami a megyeszékhelyeket illeti.
Választások: Bemutatjuk Szolnok 11. választókerületének jelöltjeit
Közeledünk a választásokhoz, a Szol24 pedig kiemelten fontosnak tartja, hogy az itt élő és szavazó szolnokiak minél bővebb ismeretekkel rendelkezzenek a támogatást kérő képviselőjelöltekről és polgármester-aspiránsokról. Épp ezért, a voksolás napjáig, azaz június 9-ig bemutatjuk az összes egyéni választókerületet és az egyes indulókat. Cikksorozatunkban a 11. választókerület következik, ahol akár már gratulálni is lehet a Fidesz-KDNP által induló Töreki Andrásnak, hiszen a legesélyesebbnek gondolt ellenfele, a jelenlegi körzeti képviselő Berényi Gábor otthagyta a csapatát és visszalépett a választástól.
Sajtótájékoztatón ismertette a programpontjait Györfi Mihály ellenzéki polgármesterjelölt
Szalay Ferenc legesélyesebb kihívója az egyesült ellenzék (kivéve LMP) színeiben induló Györfi Mihály, Szolnok jelenlegi alpolgármestere. A sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, programja 12 pontból áll, amelynek egyik kiemelt témája a közlekedés.
Nem vártak tovább, átadták a szolnoki várat – FOTÓK
Megnyitotta kapuit a szolnoki vár, hivatalos nevén a Várkapu, amely vártörténeti látogatóközpontként funkcionál. Az átadáson szóba került az 1,6 miliárd forint európai uniós és kormányzati támogatásból megvalósuló építmény közvéleményt megosztó arculata. Továbbá, a projekt részeként betonba öntötték a védtöltést és felhúztak egy játszóteret. Az eseményen rengeteg prominens közéleti szereplő és érdeklődő vett részt, a zenés műsort pedig az elmaradhatlan szolnoki Légierő Zenekara szolgáltatta.
Ez is ígéret maradt: most éppen azért nem épül a szolnoki fürdő, mert vihar volt
Ez a legújabb hivatalos álláspont, hogy a hét közepi óriási zivatar akadályozza a Tiszaligeti Fürdő építkezésének befejezését. A kérdés azért felmerül mindenkiben, hogy az elmúlt években miért nem végezték a munkálatokat, amikor éppen nem volt vihar?
A Minden Döntés Számít az összes szolnoki körzetben képviselőjelöltet állít
Az ellenzéki pártok és a Fidesz mellett olykor-olykor kívülről érkező, civil, vagy kevésbé ismert szerveződések és egyesületek is megmérettetik magukat a helyhatósági választáson. Szolnokon a Minden Döntés Számít (MDSZ) bejelentette, hogy mind a tizenkét választókerületben saját jelöltet tudtak állítani, sőt, polgármester-aspiránsok szintén lesz.
HÉV-vonal, villamos és egy sportuszoda – Meg nem valósult álmok Szolnokon
Az évadzáró blogSzolnok előadás hangzatos címet kapott: Meg nem valósult szolnoki álmok. Bevezetésként Bajnai Zsolt elmondta, hogy az aktuális témáját egy tavalyi budapesti rendezvény ihlette. A főváros létrehozásának 150. évfordulóján a Vigadóban megrendezett eseményen felsorakoztatták a csupán tervekről ismert város képeit, így kedvet kapott, hogy ő is összegyűjtse a megyeszékhelyünk meghiúsult projektjeit.