Vannak olyan köztéri alkotások, amelyek mellett naponta elmegyünk, mégsem teljesen értjük, miért kerültek oda, ahová. Megkérdeztük Bajnai Zsoltot, a blogSzolnok szerkesztőjét, aki évtizedek óta foglalkozik a megyeszékhely múltjával, jelenével és várostörténeti összefüggéseivel, hogy mely alkotásokat tartja a város leginkább vitatható darabjainak.
Tovább olvasomCímke: blogszolnok
Hogyan tovább, helyi sajtó? – Erről fogunk beszélgetni Szolnokon
Mi lesz a szolnoki hírekkel, ha egyszer csak elnémulnak a helyi szerkesztőségek? Erről is szó lesz azon a beszélgetésen, amelyen szerkesztőségünk tagja is a résztvevők között lesz.
Tovább olvasomKurtán-furcsán távozott Bajnai Zsolt Rost Andrea csapatából
Alig több mint két héttel a felkérés elfogadása után távozott pozíciójából Bajnai Zsolt, a blogSzolnok szerzője, aki Rost Andrea – az immár kormánypárti Tisza Párt szolnoki országgyűlési képviselője – kabinetfőnökeként kezdte meg a munkát május elején. A lokálpatrióta blogger a saját felületén megjelentetett írásában nyíltan beszélt a háttérben meghúzódó személyi ellentétekről, a saját hibáiról, valamint arról, hogy a történtek ellenére sem kíván visszavonulni a közélettől.
Tovább olvasomSzolnok majdnem villamosváros lett – döbbenetes tervek maradtak a fiók mélyén
Szolnok történetében több olyan fejlesztési terv is született, amely végül soha nem valósult meg. A városi villamostól a trolibuszon át egészen egy tervezett Sztálin-szoborig számos elképzelés maradt meg csupán tervrajzokon.
Tovább olvasomA megyeszékhellyé válástól az első világháborúig
Szolnok történelmi építészeti emlékei közül számos ma is meghatározza a városképét, míg mások már csak emlékekben és archív felvételeken élnek tovább. Bajnai Zsolt, a blogSzolnok szerkesztője immár szokásosnak mondható időutazós estjein eleveníti fel ismét a város különleges múltját a Tisza mozi E termében.
Tovább olvasomblogSzolnok: a jubileumi nyitógálánál többet érdemeltünk volna
A Szol24-en képgalériával számoltunk be a sokak által várt Szolnok 950 jubileumi nyitógáláról, amit a városi sportcsarnokban rendeztek meg január 11-én. Pindroch Csaba és Verebes Linda műsorvezetésével többek között a Légierő Zenekar Szolnok, a Honvéd Férfikar, az Aurin, a Suttyomba Zenekar, a Szoldance TSE és a MÁV Férfikórus is fellépett, a visszhangok azonban több helyről is arról tanúskodnak, hiányérzet maradt az emberekben. Bajnai Zsolt, a blogSzolnok írója is megosztotta véleményét.
Tovább olvasomSzolnok egykori fényreklámjai és eltűnt szobrai: a Kossuth tér meséi
Tekintsék premiernek a mai előadást, kezdte mosolyogva Bajnai Zsolt a Blog Szolnok anno című eseménysorozat hétfő esti időutazását. A kezdeti szerénység oka az volt, hogy ebben a formában még nem hangzott el ez az előadás, amelyben a Kossuth tér épületeinek, szobrainak, kialakításának és átalakításainak történetéről volt szó.
Tovább olvasomKívánságlista a jövőnek – Mit várhatunk Szolnok új vezetésétől?
Szolnok régmúltja, impozáns épületei és maradandót alkotó személyei helyett Bajnai Zsolt, a blogSzolnok szerkesztője Korszaknyitás című cikkében egy sokunk által keresett, ugyanakkor nehezen megtalálható, idealisztikusnak nevezhető világot írt le, amelyben szeretné hinni, hogy az emberek alapvetően jók és jóra törekszenek. Az apropó az önkormányzati választás: öt évvel ezelőtt és most is írt egy kívánságlistát. Bár előbbiből nem valósult meg szinte semmi, „a remény hal meg utoljára”.
Tovább olvasomSzolnoki helytörténeti sétára invitálja olvasóit a Szol24!
Fedezze fel Szolnok szívét egy izgalmas belvárosi városnéző sétán, amelyre szeretettel meghívjuk minden kedves olvasónkat. Élje át a megyeszékhely gazdag történeteit és történelmét, miközben felfedezzük a város kincseit és jól ismert nevezetességeit a Szol24-gyel és Bajnai Zsolttal, a blogSzolnok szerkesztőjével.
Tovább olvasomA blogSzolnok is előadást tart a Tiszavirág Fesztivál idején
Az Élő blogSzolnok Anno helytörténeti sorozat négy előadása újra hallható lesz a Tiszavirág Fesztivál idején a Tisza moziban. Bajnai Zsolt, a blogSzolnok szerkesztője, a város épített történetét a 19. század közepétől a rendszerváltásig négy estén át meséli el újra, számos régi fotó, képeslap és térképrészlet kíséretében.
Tovább olvasom