Új képviselőt “avattak” a szolnoki közgyűlésben

Közgyűlését tartotta ma Szolnok önkormányzata. Ezen többek között a napirendek előtt új képviselő tette le esküjét és vette át megbízólevelét. Rusvai Károly ugyanis, ahogyan azt már többször megírtuk, július 1-től átveszi Szutorisz-Szügyi Csongortól a szolnoki tankerület vezetését, így aztán már nem lesz képviselő (sem, mert a Fiumei iskola vezetéséről is le kell mondania). Rusvai helyét így aztán Töreki András – szintén iskolaigazgató – vette át. Töreki András a 14 Fidesz-KDNP-jelöltet tartalmazó kompenzációs listán a 12. helyet foglalta el a 2019-es önkormányzati választáson.

Tovább olvasom

Zebrinót kapott a szolnoki iskola

Ünnepélyes díjátadó keretében helyezték el a plasztik Zebrinó figurát a nyertes általános iskola előtti kijelölt gyalogosátkelőhelyhez a mai napon. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottságának, Zebrinóra fel! elnevezésű pályázatát egy balesetmegelőzési rövidfilm készítésével, a szolnoki II. Rákóczi Ferenc Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola nyerte el. A fődíjat ma délelőtt adták át. A kijelölt gyalogosátkelőhely elé kihelyezett plasztik Zebrinó figurát Kosztyó Gábor alezredes rendőrségi főtanácsosa Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztály vezetője adta át Töreki András iskola igazgatónak a filmet készítő 2.b. osztály diákjainak jelenlétében. A balesetmegelőzési munkatársak pedig…

Tovább olvasom