A Minden Döntés Számít az összes szolnoki körzetben képviselőjelöltet állít

Az ellenzéki pártok és a Fidesz mellett olykor-olykor kívülről érkező, civil, vagy kevésbé ismert szerveződések és egyesületek is megmérettetik magukat a helyhatósági választáson. Szolnokon a Minden Döntés Számít (MDSZ) bejelentette, hogy mind a tizenkét választókerületben saját jelöltet tudtak állítani, sőt, polgármester-aspiránsok szintén lesz.

Tovább olvasom

Civil egyesületben indul újra a Szolnoki Többség egykori képviselője

Zajlik az élet Szolnokon, ahogy azt megszokhattuk. Nem ismeretlen név bukkant elő a semmiből, hogy kész folytatni a 2019-ben elkezdett önkormányzati munkát, azonban a pártokban, pártközpontok utasításaiban már nem hisz, így egy civil egyesület égisze alatt kéri a választók bizalmát. De kiről is van szó?

Tovább olvasom

Újabb jelentkező Szolnokon – képviselőket és polgármesterjelöltet is állítanak

Az LMP – Magyarország Zöld Pártja, a Momentum, illetve az MSZP-DK szövetség után egy szolnoki egyesület, a Minden Döntés Számít (MDSZ) jelentette be, hogy képviselőket és polgármestert kíván adni a következő képviselő-testületbe.

Tovább olvasom