Hamarosan indul a fürdőszezon Szolnok megyében is

Az ország jelentős részén csak május végén vagy június elején indul el a klasszikus strandszezon, Jász-Nagykun-Szolnok megye több településén már most is fogadják a fürdőzőket. Az MTI országos körképe szerint a látogatóknak idén mérsékelt, jellemzően 5 és 15 százalék közötti áremelkedéssel kell számolniuk.

Tovább olvasom

5% kedvezmény, 95% türelem – méltatlan a strandhelyzet Szolnokon

Van néhány kérdés, aminek hallatán szolnoki lakosként görcsbe rándul az ember gyomra. Hova menjünk fürdőzni, strandolni? Ami más városban ebben a melegben kifejezetten jogos felvetés, az a megyeszékhelyen komoly logisztikát, utánajárást igényel, majd sok esetben hűs csobbanás és kikapcsolódás helyett csak bosszankodást tud nyújtani. A város egy felújítás alatt álló álomfürdőt ígér évek óta, ami még mindig nem valósult meg, miközben a lakóknak lassan elfogy a türelme, a fürdőzésre vágyók pedig egyre kevesebb lehetőség közül válogathatnak.

Tovább olvasom

Ismét lesz újévi jeges csobbanás Tiszafüreden

2025. január 4-én, szombaton 13 órától ismét megrendezésre kerül a már hagyományos újévi csobbanás Tiszafüreden, a Tisza-tónál. Az esemény ötödik alkalommal várja a résztvevőket, akik együtt, egészségesen és vidáman köszönthetik az új esztendőt. A program évről évre egyre népszerűbb, igazi közösségi élménnyé nőtte ki magát.

Tovább olvasom

Komoly bírságra számíthat, aki tiltott helyen fürdőzik a Tisza környékén

Balesetveszélyes, tilos, helyszíni bírság, szabálysértési eljárás – ilyen és ehhez hasonló eshetőségekre kell felkészülnie annak, aki olyan helyen fürdőzik, ahol az tiltva van. Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a Tisza közelsége miatt különösen érdemes tisztában lenni a legfontosabb szabályokkal, amelyek betartásával a biztonságunk és a pénztárcánk is jobban jár.

Tovább olvasom

Mennyi az annyi? – a Tisza-tó strandbelépőinek árát szemlézték

Mi lehetne kellemesebb nyári tevékenység, mint a strandolás: nincs más dolgunk, mint napozni, úszni, játszani a vízben, vagy egyszerűen csak élvezni a kellemes időt a szabadban. Persze mindennek megvan az ára, a belépők árai jelentősen eltérhetnek attól függően, hogy milyen szolgáltatásokat kínál a strand, és milyen időszakban látogatjuk meg. A Tisza-tavi lehetőségeket összegezte az aquamagazin.hu.

Tovább olvasom