Közeledünk a választásokhoz, a Szol24 pedig kiemelten fontosnak tartja, hogy az itt élő és szavazó szolnokiak minél bővebb ismeretekkel rendelkezzenek a támogatást kérő képviselőjelöltekről és polgármester-aspiránsokról. Épp ezért, a voksolás napjáig, azaz június 9-ig bemutatjuk az összes egyéni választókerületet és az egyes indulókat. Ezúttal a 10. választókerület következik, ahol Dr. Póta Sándor és Miskolczi László között mindössze négy szavazat döntött a Fideszes Póta javára. Míg öt évvel ezelőtt az összellenzék támogatását élvezhette Miskolczi, most csupán az LMP áll mögötte. Az új induló pedig Lendvay Tamás lehet a Tegyünk Szolnokért Egyesület…
Tovább olvasomKategória: Választások
Sajtótájékoztatón ismertette a programpontjait Györfi Mihály ellenzéki polgármesterjelölt
Szalay Ferenc legesélyesebb kihívója az egyesült ellenzék (kivéve LMP) színeiben induló Györfi Mihály, Szolnok jelenlegi alpolgármestere. A sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, programja 12 pontból áll, amelynek egyik kiemelt témája a közlekedés.
Tovább olvasomVálasztások: Bemutatjuk Szolnok 9. választókerületének jelöltjeit
Közeledünk a választásokhoz, a Szol24 pedig kiemelten fontosnak tartja, hogy az itt élő és szavazó szolnokiak minél bővebb ismeretekkel rendelkezzenek a támogatást kérő képviselőjelöltekről és polgármester-aspiránsokról. Épp ezért, a voksolás napjáig, azaz június 9-ig bemutatjuk az összes egyéni választókerületet és az egyes indulókat. Ezúttal a 9. választókerületet vesszük górcső alá, ahol valószínűleg nagy csata várható a regnáló ellenzéki frakcióvezető Füle István és fiatal kihívója, az olimpikon szolnoki vízilabdázó fia, Mohi Márk között.
Tovább olvasomJászapáti után Szolnokon is szavazási segédlettel kampányol a Fidesz
Kicsit eufemisztikus kifejezés ugyan, mégis „szavazási segédletként” hivatkoznak arra a Szolnokon osztogatott papírlapra, amelyen a szavazólap kiköpött mását láthatjuk, annyi különbséggel, hogy a derék kormánypárti kampánycsapat már az X-et is behúzta helyettünk. Ugyanilyen anyag került a postaládákba Jászapátin is.
Tovább olvasomEgyelőre rejtély, miért nem vették nyilvántartásba Ligeti József indulását – frissítve
Hiába keresnénk, biztosan nem lesz ott a szavazólapon a 2019-ben a körzetét magabiztosan megnyerő Ligeti József. A képviselő, aki az elsők között hagyta ott a Szolnoki Többség-frakciót, bár indult volna a Szolnok Városért Egyesület színeiben, a Nemzeti Választási Iroda honlapján „Kiesett” státusszal szerepel, azaz nem vették nyilvántartásba.
Tovább olvasomGyőzike gyereknapon mondta a kiskorúaknak, hogy kérjék szüleiket, a Fidesz jelöltjére szavazzanak, mert…
… ha ugyanis a fideszes polgármestert újra megszavazzák a településen, akkor elhozza nekik oda a faluba Marics Petit. Az érintett természetesen semmit nem is sejtett arról, hogy a jó ideje narancsos Gáspár Győző belekeverte a politikai kampányba. Hadházy Ákos szerint ez már a politikai pedofília legalja.
Tovább olvasomPolgármesterjelölti vitát rendeznek Mezőtúron
Ami nem sikerült Jászapátin, az sikerült Mezőtúron – a kormánypárti, regnáló polgármester, Szűcs Dániel elfogadta az ellenzéki kihívója felkérését egy vitára. Farkas Csongor ellenzéki induló sokáig kampányolt az esemény mellett, még nyílt levelet is írt ellenfelének.
Tovább olvasomVálasztások: Bemutatjuk Szolnok 8. választókerületének jelöltjeit
Közeledünk a választásokhoz, a Szol24 pedig kiemelten fontosnak tartja, hogy az itt élő és szavazó szolnokiak minél bővebb ismeretekkel rendelkezzenek a támogatást kérő képviselőjelöltekről és polgármester-aspiránsokról. Épp ezért, a voksolás napjáig, azaz június 9-ig bemutatjuk az összes egyéni választókerületet és az egyes indulókat. A 8. választókerületben a fideszes Molnár Ivánt zsinórban a negyedik alkalommal választhatják meg a szavazópolgárok. Ellenfelei között lesz Acsai Balázs, a Tegyünk Szolnokért Egyesület képviseletében, Keszericze Józsefné az LMP színeiben, valamint Borbély Miklós Gyula a Minden Döntés Számít Egyesület képviselőjelöltje.
Tovább olvasomVálasztások: Bemutatjuk Szolnok 7. választókerületének jelöltjeit
Közeledünk a választásokhoz, a Szol24 pedig kiemelten fontosnak tartja, hogy az itt élő és szavazó szolnokiak minél bővebb ismeretekkel rendelkezzenek a támogatást kérő képviselőjelöltekről és polgármester-aspiránsokról. Épp ezért, a voksolás napjáig, azaz június 9-ig bemutatjuk az összes egyéni választókerületet és az egyes indulókat. Cikksorozatunkban ezúttal a 7. választókerület következik, ahol az összellenzék által indított Szekeres (Bóka) Éva 2019-ben megnyerte a körzetet a Fidesszel szemben. Úgy tűnik, Szanyi István csalódást keltő eredményének nem lett komolyabb következménye, a kormánypártok ismét őt indítják.
Tovább olvasomVálasztások: Bemutatjuk Szolnok 6. választókerületének jelöltjeit
Közeledünk a választásokhoz, a Szol24 pedig kiemelten fontosnak tartja, hogy az itt élő és szavazó szolnokiak minél bővebb ismeretekkel rendelkezzenek a támogatást kérő képviselőjelöltekről és polgármester-aspiránsokról. Épp ezért, a voksolás napjáig, azaz június 9-ig bemutatjuk az összes egyéni választókerületet és az egyes indulókat. A sorozatunk korábbi cikkeit a ide kattintva, a Választások rovatban tudják elolvasni.
Tovább olvasom