A szervátültetettek nemzetközi sportéletében ismét történelmi sikert ért el Magyarország: Berente Judit, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnöke, immár másodszor került be a Szervátültetettek világjátékának hírességek csarnokába. A kiváló sportoló először 2019-ben kapta meg az elismerést sportdiplomáciai tevékenységéért, különösen az Európai Szövetség megalapításában és 21 éven át tartó vezetésében játszott szerepéért. Most azonban a sportteljesítménye miatt kapta a rangos elismerést, amely 30 év kitartását és példamutató életét ünnepli.
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Országos híreink
Az internet nem felejt: Dopeman 14 évvel ezelőtt káromkodásokkal szórta tele a Himnusz első versszakát – videó
Igazából úgy kell vadászni a Himnusz sorait az elképesztően sok trágár beszéd között. Alig néhány hete pattant ki a botrány a cigarettázós, üldögélős, Himnuszt éneklő énekesnővel kapcsolatban, de a jelek szerint a mostanában látványosan fideszes Dopemantől ez a produkció is rendben volt és van.
Tovább olvasomÍgy fogták el a kegyetlen gyermekgyilkossággal vádolt miskei J. Dávidot
A Bors információi szerint saját édesapja adta fel azt a J. Dávidként azonosított férfit, akit a rendőrség a miskei gyerekgyilkossággal gyanúsít. A kommandósok ma, azaz kedd délelőtt fogták el, miután a gyanú szerint ő végzett azzal a 22 hónapos kislánnyal, akinek holttestét hétfő este találták meg, egy egész napos kutatás után.
Tovább olvasomNyolc vármegyében marad a tűzgyújtási tilalom, máshol feloldották
Szeptember elején enyhültek a tűzveszélyes körülmények Magyarország jelentős részén, így a hatóságok hétfőtől feloldották az országos tűzgyújtási tilalmat. Azonban nem mindenhol javult annyit a helyzet, hogy biztonságosan lehessen szabadtéri tüzeket rakni: nyolc vármegyében továbbra is életben marad a korlátozás.
Tovább olvasomEz is jogerős: a Mandiner (újra) hazugságokat terjesztett Perintfalvi Ritáról
Eddig ötből öt sajtópert nyert meg jogerősen Perintfalvi, mindannyiszor a kormánypárti média hazudott róla. A pervesztesekben nincs nagy meglepetés, Magyar Nemzet, Origo, Demokrata és a Mandiner immáron másodszor is bukott.
Tovább olvasomEgy utolsó mohikán elismerése
Doros Judit, a Népszava belföld rovatának a munkatársa, a lap kelet-magyarországi tudósítója kapta a 2025-ben huszadik alkalommal átadott a Fejtő Ferenc-díjat. Az alábbiakban Hargitai Miklós laudációja olvasható kolléganőnkről, az ő elismeréséről és az utolsó mohikánokról.
Tovább olvasomIskolakezdés: idehaza előrehozott családi pótlék, Szlovákiában pedig 100 ezer forint magyarországi támogatás segít a családoknak
A hétvégén a Szlovákiai Magyar Iskolák Országos Tanévnyitó ünnepségét is megtartották, ahol a szakemberek az oktatásra váró kihívásokról beszéltek, míg a magyar kormány képviselői ismét a határon túli magyar gyerekek támogatásáról biztosítottak mindenkit – tudósított a napunk.sk. Az Euronews a hazai és a környező országokban tapasztalható iskolakezdési kihívásokról készített videós összefoglalót, amelyből az derül ki: Magyarországon a legnehezebb szeptember elsején oktatási intézménybe indítani a gyermekeket.
Tovább olvasomKatonazene és ünnep – 28. alkalommal szóltak a dallamok Szolnokon
Látványos felvonulásokkal, fegyelmezett szakalaki bemutatókkal és népszerű dallamokkal ünnepelték péntek este a XXVIII. Szolnoki Katonazenekari Fesztivált a Tiszai hajósok terén. A programsor nemcsak a Szolnok Város Napja rendezvénysorozat része volt, hanem egyben tisztelgés is a település első írásos említésének 950. évfordulója előtt.
Tovább olvasomKipróbáltuk a Honor középkategóriás sorozatának új készülékeit
Szerkesztőségünk kipróbálhatta a Honor legújabb középkategóriás sorozatának két készülékét, a 400 és a 400 Pro modellt. A gyártó célja egyértelműnek tűnik: elérhető áron kínálnak olyan funkciókat, amelyek eddig inkább csúcskategóriás készülékekben voltak elérhetők. A teszt során megnéztük, mit tudnak ezek a telefonok és miben különböznek egymástól.
Tovább olvasomA prevenciós szemlélet és a nőgyógyászati szűrés életet menthet
A védőnők tevékenységének fontos eleme a szakmai ismeretek mellett az empátiás képesség. Az a készség, ahogy az anyák, valamint a gyermekek mindennapjait segítik a munkájuk során. Ez a két pillér, a felkészültség és az emberi hozzáállás az, ami stabilitást adhat az együttműködésben. Erre pedig igen nagy szükség van, hiszen a védőnők nemcsak a családoknak, hanem az egészségügy különböző szakterületein dolgozó orvosoknak is fontos információkkal tudnak szolgálni a nőgyógyásztól a háziorvoson keresztül a gyermekorvosig.
Tovább olvasom