A Tiszafüredi Járásbíróság kedden 2 év fogházbüntetésre ítélte azt a férfit, aki 2022 nyarán Tomajmonostorán a buszban felejtett egy négyéves kislányt, aki később a kórházban meghalt. A büntetésének végrehajtását viszont 5 évre felfüggesztették, továbbá 5 évre eltiltották a buszvezetéstől – írta a Blikk alapján a Telex.hu.
Tovább olvasomKategória: JNSZ megyei hírek
Jász-Nagykun-Szolnok megye hírei
Kunszentmártonban már az önkormányzati testületi ülésen is kénytelenek a bűnügyi helyzettel foglalkozni
Nem érzi magát biztonságban a lakosság a Tiszazugban, különösen Kunszentmártonban. A bűnügyi helyzet nem tűnik túl rózsásnak, annak ellenére sem, hogy a rendőrség szerint Kunszentmárton bűnügyi helyzete a tavalyi évhez képest nem változott.
Tovább olvasomEgészen furcsa vonatbaleset történt Jász-Nagykun-Szolnok megyében, nem hiszünk a szemünknek
Azt már megszoktuk, hogy a gépjárművezetők nem veszik észre az érkező vonatot és eléjük hajtanak a sínekre. Ami azonban Martfű és Tiszatenyő között történt, egészen döbbenetes és érthetetlen.
Tovább olvasomKiadták a figyelmeztetést, hajnalban jégpályává válhatnak az utak
Ónos eső érkezik az éjszaka folyamán, reggelre vastag jégpáncél boríthatja az utakat megyénkben is, így ha nem feltétlenül szükséges, nagyon csúszós úton ne induljunk útnak gépkocsival… és gyalogosan is csak nagyon óvatosan. Vagy ónos eső lesz, vagy havazás, vagy mindkettő.
Tovább olvasomAz év fenntartható autóbusza cím büszke tulajdonosa, egy Iveco járja Szolnok környékét több napig
A legkorszerűbb IVECO tesztbusz közlekedik Szolnokon és környékén január 23. és február 6. között – közölte a Volánbusz a honlapján.
Tovább olvasomCsodálatos képeken láthatjuk a tiszai jégtömböket
Hétfő reggeltől megint árvízvédelmi készültség került elrendelésre a Közép Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság által Kiskörétől Dobáig, valamint Fegyvernekig tartó védvonalszakaszon. Emellett pedig friss képeken láthatjuk a varázslatos természeti jelenséget.
Tovább olvasomSzélben, fagyban foglalkoztatják a közmunkásokat Nagykörűn?
Tényleg semmi nem elég tisztelt, Polgármesteri hivatal? – kérdezi valaki a Facebookon, miután tudomásra jutott, hogy milyen mostoha körülmények között dolgoztatták a fagyban néhány nappal ezelőtt a női közmunkásokat a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Nagykörűn.
Tovább olvasomJászberényi kötődésű sportolók remekeltek a gyorskorcsolya Eb-n
A lengyelországi Gdanskban rendezték meg a Short Track gyorskorcsolya Európa-bajnokságot, ahol egészen kiváló eredmények születtek két jászberényi kötődésű versenyző által. Sziliczei-Német Rebeka és Tiborcz Dániel is remekelt, előbbi ráadásul bronzérmet szerzett egyéniben.
Tovább olvasomViharos sebességgel összefogtak a jászberényiek Zoliért, folyamatosan érkezik a segítség
Nagyon úgy tűnik, hogy még a lakókocsi vásárlása is sikerülhet, mert nagyon egy emberként mozdult meg Jászberény és a környék lakossága, hogy segítsék a kiszolgáltatott helyzetbe került jóembert. A nyilvánosság ereje ennyit számít, ráadásul már a rendőrség is segítséget nyújtott Zolinak.
Tovább olvasomFantasztikus képek, így néz ki a behavazott Jászberény fentről
Kifejezetten művészi és minőségi fotók készültek, a háromcentis havazás is csodaszép fehérré tette a tájat. Ki ismeri fel a saját lakóhelyét felülről?
Tovább olvasom