A műalkotás megvalósítását KenderMag civil szervezet, több vállalkozó és magánszemély is támogatta. A kezdeményezést az önkormányzat is örömmel fogadta és mostanra sikeresen meg is valósult a kezdeményezés. Nemrég Kenderesen is szobrot állítottak Petőfi Sándornak. Lukács Károly vállalkozó és felesége, Éva indították el a folyamatot. A szobrot Túri Török Tibor szobrász készítette el, akinek a Horthy Miklós Tengerészeti Kiállítóteremben már látható egy mellszobra Horthy István kormányzóhelyettes özvegyéről, Edelsheim-Gyulai Ilonáról. Egyébként nyáron Kenderesen, Horthy Miklós szülőfalujában ünnepelték a vitatott munkásságú kormányzó újratemetésének 30 évfordulóját. Erről itt írtunk bővebben. A műalkotás megvalósítását a…
Tovább olvasomCímke: Kenderes
Verekedés volt a kenderesi focipályán
A Kenderesi VSE ezermestere keményen odaszólt a támadónak, aki nem hagyta annyiban.
Tovább olvasomTovábbra sem csillapodnak a kedélyek Lázár szavai után
Miközben a kormány zéró toleranciát tart fenn az antiszemitizmussal szemben, egy minisztere dicsőítette újratemetésének 30. évfordulóján Horthy Miklós egykori kormányzót. Az izraeli nagykövetség is elítélte a Horthyt magasztaló Lázár Jánost.
Tovább olvasomFasiszta dzsemborinak nevezte Horthy újratemetésének jubileumát Pajor Tamás
Mint arról korábban mi is beszámoltunk, a napokban ünnepelték Horthy Miklós újratemetésének 30. évfordulóját Kenderesen. A megemlékezésen a fideszes politikusok gyakorlatilag versenyt futottak, hogy ki tudja jobban méltatni az erősen vitatott életű kormányzót. A mai napig történelmi vita tárgyát képezi, hogy Horthynak pontosan mekkora szerepe volt a magyar holokauszt megvalósulásában, illetve mekkora a felelősség terheli több százezer magyar zsidó kivégzéséért. Az ünnepség, valamint a politikusok megnyilvánulásai sokaknál kiverték a biztosítékot, többek között Pajor Tamásnál is. Pajor Tamás kifejezetten izgalmas életúttal rendelkezik, kezdetben a Neurotic együttes alapítója volt, majd megtérését követően…
Tovább olvasomFideszes politikusok méltatták Horthy Miklóst
Harminc éve temették újra Kenderesen Horthy Miklóst, Magyarország két világháború közötti kormányzóját. A magyar történelem egyik legvitatottabb alakjáról van szó, ennek ellenére, ha a kormány tagjai nem is, a kormánypárt képviselői megkoszorúzták Horthy sírját.
Tovább olvasomEgy antiszemita előtt hajtottak fejet 30 éve és most is a megye vezetői…
Mint egy üstökös, ami vissza-visszatér, ismét felbukkant a magyar horizonton Horth Miklós emléke. A kormányzót 30 éve temették el végső nyughelyén, a kenderesi családi kriptában. Az újratemetés pedig újfent főhajtással és nagyon sokak részéről dicsőítéssel járt. Holott Horthy nyíltan antiszemita volt. Nos, ez előtt az ember előtt hajtotak most is fejet a megye vezetői…
Tovább olvasomHarminc éve temették újra Horthy Miklóst
Harminc éve ezen a napon helyezték el a családi kriptában Kenderesen Horthy Miklós hamvait. A településen már tegnap megemlékeztek a volt kormányzó újratemetéséről. Az ünnepségen a XX. század egyik legjelentősebb magyar politikusának nevezte Horthy Miklóst Fazekas Sándor országgyűlési képviselő, volt agrárminiszter.
Tovább olvasomAmikor még a jászkunsági Kenderes volt az akkori Felcsút
Úgyis nagyon dívik mostanában a Horthy-kultusz fideszes körökben, érdekes párhuzamokra lel az ember az akkori kormányzó szülőfaluja és a mostani miniszterelnök “Felcsútja” között. Hatalmas pompa, minden megépül, mindenben elsőbbséget élvez.
Tovább olvasomKülönleges vasúttörténeti kiállítás nyílik meg Horthy Miklós újratemetésének 30. évfordulóján
Kenderesen szeptember 3-án, vasárnap délután fél hatkor nyitják meg az új vasúttörténeti kiállítást Lázár János miniszter jelenlétében. Mint ismert, pont 30 éve annak, hogy Horthy Miklós, felesége Purgly Magdolna és kisebbik fiuk, ifj. Horthy Miklós hamvait 1993. szeptember 4-én hazahozták Portugáliából és helyezték végső nyugalomra a családi sírboltban.
Tovább olvasomFrontális karambol Kenderesnél, mindkét sofőr életveszélyesen megsérült
Egy külföldi állampolgár közlekedett személygépkocsival 2023. augusztus 4-én 1 óra 30 perc körül a 4-es számú úton Kenderes külterületén, Szolnok irányából Debrecen felé – tájékoztatott hétvégi megyei összesítőjében a police.hu. Mint a közleményben írják, haladása során a sofőr áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol frontálisan összeütközött a vele szemben közlekedő gépkocsival. A baleset következtében mindkét gépjárművezető súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén egyébként az elmúlt 72 órában 6 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetben intézkedtek a rendőrök. Az elmúlt három napon a vármegye…
Tovább olvasom