Több száz milliós támogatásból készíthet hipoallergén húskészítményeket egy kunhegyesi cég

Kecsketejből előállított tejpor felhasználásával hipoallergén húskészítmény termékcsaládot és annak gyártástechnológiáját fejlesztette ki a húsfeldolgozással- és értékesítéssel foglalkozó kunhegyesi cég, a Nagykun-Hús Húsipari és Kereskedelmi Kft, amely a Szegedi Tudományegyetemmel alkot konzorciumot.

Tovább olvasom

Szolnok megyében is rettegő állatokat hoztak az év utolsó napjai

„Menekülő állatok, amerre csak járunk” – írta közösségi oldalán a karcagi Kóbor Szívek Állatmentő Alapítvány, ráadásul mindez még szilveszter előtt történt: ahogy ilyenkor lenni szokott, a hangos petárdázás és tűzijátékozás borzasztó hatással volt a rémült, szorongó állatokra.

Tovább olvasom

Hármas karambol történt a 34-es főúton, Kunhegyes közelében, lezárták az utat

Összeütközött három személygépkocsi a 34-es főút 40-es kilométerénél, Kunhegyes és Bánhalma között szerda délelőtt. A település önkormányzati tűzoltóinak feszítővágóval kellett kiszabadítaniuk egy embert az egyik járműből. A helyszínen dolgoznak a társhatóságok is, közölte a katasztróüfavédelem. A rendőrség azt közölte, hogy közúti közlekedési baleset történt 10 óra körül Kunhegyes külterületén, a 34-es főút 39. kilométerszelvényében. A szemle és a műszaki mentés idejére az érintett útszakaszt a rendőrök teljes szélességében lezárták.

Tovább olvasom

Két év felfüggesztett börtönre ítélték a volt élettársa új párját zaklató és súlyosan bántalmazó kunhegyesi férfit

A Szolnoki Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntette, valamint magánlaksértés, személy elleni erőszakos cselekmény fenyegetésével elkövetett zaklatás és garázdaság vétsége miatt, pártfogó felügyelete elrendelése mellett 2 év – végrehajtásában 5 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönre ítélte, azt a 31 éves büntetett előéletű férfit, aki 2021. nyarán megkeserítette volt élettársa és annak új párja életét.

Tovább olvasom