Véget ért az időseknek szóló bűnmegelőzési rendezvénysorozat Jászberényben

Megosztás

Véget ért a 8 előadásból álló programsorozat Jászberényben – számolt be a hírről Budai Lóránt polgármester a Facebook-oldalán. Az események alkalmával az idősek hasznos ismereteket szerezhettek arról, hogyan előzhetik meg, hogy bűncselekmények áldozataivá váljanak.

Tavaly hozta létre az Idősügyi Tanácsot Jászberény vezetése, melynek elsődleges célja, hogy javítsa az idősek életkörülményeit és elősegítse érdekérvényesítésüket. Az időskor veszélyeiről és azok megelőzési lehetőségeiről való tájékoztatás érdekében az Idősügyi Tanács megalakulásakor úgy határozott, hogy részt vesz egy bűnmegelőzési rendezvénysorozaton.

A nyolc előadásból álló programsorozat véget ért, a résztvevők sikeres vizsgát tettek és a szervezőktől praktikus ajándékokat és egy-egy köszönő oklevelet vehettek át.

“Köszönöm a megyében egyedülálló és országosan is kuriózumnak számító kezdeményezést Verseginé Utasi Erzsébet önkormányzati képviselő asszonynak, a mindig kivételes aktivitást Tajti Magdolna, főnővérnek és Orosz Tibor r. főtörzszászlós, rendőrségi tanácsosnak, valamint az elengedhetetlen segítséget a tanács minden tagjának!” – írta bejegyzésében Budai Lóránt.

Összesen 60 nyugdíjas vett részt az előadásokon és sajátította el megfelelően a bűnmegelőzési ismereteket. A polgármester tájékoztatása szerint az idősügyi Tanács tovább dolgozik, hamarosan újabb programokkal várja az időseket.

Fotó: Gémesi Balázs – Budai Lóránt Facebook

Kapcsolódó cikkek