Buszoztatás, elzárt színpad és ellentüntetők – így nézett ki Orbán miskolci rendezvénye (videó)

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, szombaton Miskolcra érkezett Orbán Viktor országjárása. Az eseményt jelentős mozgósítás előzte meg, így többé-kevésbé sikerült is megtölteni a Szent István teret. Azonban több furcsaság is tapasztalható volt a miniszterelnök miskolci rendezvényén.

Tovább olvasom

Az MSZP szolidaritást vállal az ételfutárokkal

Demonstrációt tartanak ma, azaz március 20-án a budapesti ételfutárok, hogy felhívják a figyelmet a szektort érintő rendszerszintű problémákra, például az egyre bizonytalanabb jövedelmekre és a munkavállalói jogok hiányára. Az MSZP közleményben fejezte ki szolidaritását a megmozdulással és arra kéri a lakosságot, hogy a mai napon ne rendeljenek ételt a digitális platformokon keresztül.

Tovább olvasom

Győztek a kamionosok, Lázár János most már meghátrált

Ezt nem fogják nagydobra verni a fideszes médiában, de teljesen hivatalos, hogy olyan megegyezés született a kamionosok és Lázár János között az útdíjemelés ügyében, ami totálisan a fuvarozók érdekeinek megfelelő. Nem lesz extra útdíjemelés, csak a korábbi verzió, Lázár és a Fidesz ismét meghajolt a határozott erővel szemben.

Tovább olvasom

A szolnokiakért is kiálltak a Greenpeace budapesti tüntetésén

A hatóságok nem a környezetet, hanem a szennyező cégeket védik – súlyos vádbeszéd határozta meg azt az országos demonstrációt, amelyet febrár 15-én, vasárnap tartottak Budapesten. A Külgazdasági és Külügyminisztérium előtt összegyűlt helyi és országos civil szervezetek szerint tarthatatlanná vált az akkumulátoripari üzemek körüli titkolózás és követelik a legfelsőbb szintekig érő, állítólagos „elsikálási kísérletek” azonnali kivizsgálását.

Tovább olvasom

Botrány: piros lappal tüntető romák követelték Lázár János lemondását, aki azonnal a Tiszát vádolta emiatt

A miniszter ugyanis bármilyen bizonyíték nélkül, reflexből szervezett szállítást és bujtogatást emlegetett Magyar Péter és a Tisza Párt részéről, fel sem merült benne, hogy a múlt héten vérig sértett romák önállóan fejezték ki tiltakozásukat Lázár ellen. A miniszter ordibálással és az ellenfél elleni vádaskodással reagált a helyzetre.

Tovább olvasom

Szolnok megyei polgármester kérte számon Magyar Pétert

Miközben a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaszőlősön a leghidegebb téli napokban a lakosság a tűzifaosztásra vár, a falu polgármestere ezer kilométerrel odébb, Strasbourgban tűnt fel, mint egy egyszerű gazda. Soltész András és a Magosz főtitkára egy olyan videó főszereplői lettek, amellyel a kormánypárti média szokása szerint azt próbálta sugallni, a gazdák elüldözték a Tisza Párt elnökét.

Tovább olvasom

“A Fidesz magára hagyta a magyar gazdákat, de a Tisza kiáll mellettük”

Magyar Péter Strasbourgban egy tüntetésen arra mutatott rá, hogy Orbán Viktor sem a beáramló ukrán gabonától, se az ukrán és kínai méztől nem védte meg a magyar termelőket. Nemrég pedig támogatta a magyar mezőgazdaságot rendkívül hátrányosan érintő Mercosur szabadkereskedelmi egyezményt.

Tovább olvasom

A kormány félelmében, rendőri segítséggel kitiltotta az ezres nagyságrendű kamionos tiltakozókat, csak 50-et engedtek be

Hatalmas méretű tüntetés indult a hétfői napon az egyre inkább Fidesz-adóként elhíresülő, durva útdíjemelés miatt. Ám Orbánék húztak egy újabb merészet, a rendőrség csak ötven kamiont engedett a belvárosba, a többit kitiltotta egy határozattal. Ezzel az újabb, szőnyeg alá söpört súlyos probléma meg is lenne oldva? Nincs mit tenni?

Tovább olvasom

Próbáljunk kerülni, az M3-as és az M0-ás is teljesen beállt a fuvarozók a fideszes útdíjemelés elleni hatalmas tüntetése miatt

A tiltakozást már előre igyekezett úgy beállítani a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium, mint egy egyéni akció, amely próbálja megzavarni az ünnepekre készülő lakosság nyugalmát. Úgy tűnik, a valóság megint köszönőviszonyban sincs a fideszes miniszter szavaival.

Tovább olvasom