Inflációkövető béremelésért tüntettek a postai dolgozók

Azonnali, inflációkövető, január 1-ig visszamenőleges béremelést követelt szombati demonstrációján Budapesten két postai érdekképviselet, majd petíciót juttattak el a Gazdaságfejlesztési Minisztériumhoz (GFM). A rendezvényen a Kézbesítők Szakszervezetének elnöke felháborítónak nevezte, hogy a több mint 24 ezer postai dolgozó fele csak a garantált bérminimumot viszi haza fizetésként, a postahivatalokban pedig szerinte méltatlanok a munkakörülmények.    A 3 éves bérmegállapodás 2023-ra 2 százalékos emelést irányzott előre, azóta ezt 3 százalékra, majd 10 százalékra növelték a tiltakozás hírére, ám ez még mindig messze van az inflációkövető szinttől – hangsúlyozta Tusz Ferenc.    A Munkástanácsok képviseletében Dobi…

Tovább olvasom

Orbán feje is feltűnt egy óriásmolinón az izraeli kormányellenes tüntetésen

A jogrendszert alakítanák át Izraelben, ez ellen tiltakoztak – a transzparensen pedig a magyar kormányfő feje is feltűnt. Izraeliek tízezrei tiltakoztak szombaton Tel-Aviv utcáin a jogrendszer átalakítására irányuló tervek ellen. A parlament ugyanis olyan törvényjavaslatot terjesztett elő, amely lehetővé tenné a törvényhozók számára, hogy egyszerű többséggel hatályon kívül helyezzék a legfelsőbb bírósági döntéseit – írja az Index.hu. A tüntetők szerint a javasolt változtatások amellett, hogy gyengítik az ország legfelsőbb bíróságát, veszélyeztetik Izrael demokratikus értékeit, és túl nagy hatalmat biztosít a kormánykoalíciónak a parlamentben. Netanjahu és kormánykoalíciója úgy véli, hogy a…

Tovább olvasom

Közel 80 ezren tüntettek a tanárok béremeléséért – csak épp Portugáliában

Tízezrek vonultak utcára szombaton Lisszabonban, hogy jobb munkakörülményeket követeljenek a pedagógusoknak. Mintegy 80 ezer ember vonult az utcákra szombaton a portugál fővárosban, hogy magasabb béreket és jobb munkakörülményeket követeljen a pedagógusoknak – írja a 444.hu. A lap tudósítása szerint a portugál pedagógusok szakszervezete azt akarja elérni, hogy a kormány legalább 120 eurós (mintegy 46 ezer forintos) fizetésemelést adjon a tanároknak és más iskolai dolgozóknak. Korábban a portugál vezetés azt ígérte, hogy 52 euróval emeli a havi fizetését minden olyan állami alkalmazottnak, aki 2600 euró (1 millió forint) alatt keres. A tanárok…

Tovább olvasom

Továbbra is nagy a balhé a debreceni akkumulátorgyár körül, tüntetés és népszavazás is tervben

A helyieken kívül az országos közvélemény is elítéli a veszélyes anyagokkal dolgozó, újabb akkumulátorgyár megépítésének terveit. Az sem véletlen, hogy például az USA-ban az ilyen beruházásokat a sivatag közepén, mindentől távol valósítják meg. Botrányos jelenetek tarkították a debreceni akkumulátorgyár kapcsán tartott pénteki lakosság közmeghallgatást. A gigantikus gyár családi házak közelében ezen a területen épülne, ami miatt civilek és ellenzéki pártok is tiltakoznak – írja az ATV. LMP tüntetést szervez február 9-én 18 órától Debrecenbe. A párt a tüntetés mellett országos népszavazást is kezdeményez, mely azt biztosítaná, hogy a helyiek megkérdezése…

Tovább olvasom

Portugál tanárok tüntetnek magasabb fizetésért, ott a legkisebb jövedelmű is 435 ezret visz haza

De a magasabb jövedelmi kategóriába tartozó pedagógusok a havi 800 ezret is megkeresik. Mégis úgy érzik, a megélhetési válságban a jelenlegi bérek túl alacsonyak. Mit szólnának a magyar pedagógusok béréhez? Portugál tanárok és iskolai alkalmazottak tízezrei vonultak a főváros, Lisszabon utcáira, hogy az utóbbi évek egyik legnagyobb tüntetésén magasabb béreket és jobb munkakörülményeket követeljenek. Az Oktatási Szakemberek Szövetsége (STOP) által szervezett megmozduláson a tüntetők transzparenseket tartottak és jelszavakat kiabáltak, miközben lemondásra szólították fel Joao Costa oktatási minisztert. Portugáliában a legalacsonyabb fizetési sávban lévő tanárok körülbelül 1100 eurót ( ~ 436…

Tovább olvasom

Az MTVA-nál tüntettek a diákok, hogy megszólalhassanak a közmédiában

Péntek este fél 6 után kezdett gyülekezni a tömeg a szakadó esőben a Flórián térnél a hvg.hu helyszíni tudósítója szerint azért, hogy az MTVA-hoz vonuljanak. A szervezők fáklyákat osztottak, “Nincs tanár, nincs jövő!” és “Szabad ország, szabad oktatás” skandálásokkal foglalták el magukat a tüntetők az indulás előtt. A menet 5 perccel hat óra után indult útnak, és nagyjából egy órán át vonulak, folyamatosan skandálva a már megszokott szolgenjeiket. Mire célbaértek, ezer fős felettire duzzadt a tömeg. „Magyarország emberszámba se veszi a tanárokat és a diákokat!” – mondta az első felszólaló…

Tovább olvasom

Ismét tüntetnek a kirúgott tanárokért és a jobb oktatásért

Az előző napokban több mint 800 tanár kezdett polgári engedetlenségbe, szombat délután pedig újra a fővárosban tüntetnek. A Klebelsberg Központ Bajcsy-Zsilinszky úti épülete elé szervezett tüntetést december 3-án, szombaton 17 órára a Tanítanék, Tanárok a tanárokért csoport, a Pedagógus Egység, az Egységes Diákfront, a noÁr, a PDSZ és a PSZ. Az eseményen a november 30-ai elbocsátások ellen tiltakoznak, amikor 8 tanárt rúgtak ki azonnali hatállyal 3 fővárosi gimnáziumból – írja a HVG.hu. Az előző napokban egyébként 840 pedagógus kezdett polgári engedetlenségbe a történtek miatt. “A diákok alapjoga sérül ma Magyarországon. Mi…

Tovább olvasom

Azonnali tüntetésbe kezdtek a nyolc tanár kirúgása miatt | videó

A Belügyminisztérium elvi álláspontját követve a tankerületi igazgatók december 1-jei hatállyal három fővárosi gimnázium nyolc pedagógusának szüntetik meg rendkívüli felmentéssel közalkalmazotti jogviszonyát – közölte a Belügyminisztérium szerdán az MTI-vel. A szerdán kirúgott nyolc tanár miatt azonnali tiltakozóakció vette kezdetét este fél hétkor a Tanítanék Mozgalom szervezésében. A tüntetők jelenleg a Belügyminisztérium előtt állnak. A HVG tudósítása szerint a környező utcában sok rendőrségi furgon áll, a tömeg pedig azt skandálja, hogy „hazudtatok eleget”. Az élő közvetítést itt nézheti:

Tovább olvasom

A tanárokért demonstráltak Jászberényben pénteken

Jászberény is beállt azon városok sorába, ahol a pedagógusok, a szülők és a diákok együtt demonstráltak egy jobb oktatási rendszer létrehozásáért, számolt be róla a Berény Café. A Szentháromság téren közel száz tüntető gyűlt össze: a helyieken kívül a környező településekről is szép számban érkeztek résztvevők, akiket az esemény szervezője, Belányi Csaba köszöntött. A JNSZ Megyei Pedagógus Szakszervezet Intézőbizottságának elnöke bevezetőjében elmondta, hogy már régóta beszédtéma a munkatársak között a rendszer nem megfelelő működése, de senki sem akarta a marsallbotot a kezébe venni: “Úgy gondoltam, hogy valakinek ezt el kell…

Tovább olvasom