Egy teherautó dőlt a szalagkorlátra, ez jelentősen akadályozta a forgalmat. A 4-es sem úszta meg.
Tovább olvasomCímke: M3-as
Újabb részletek derültek ki az M3-ason történt halálos balesetről – képek
A hétfői baleset halálos áldozatot is követelt, úgy tűnik, kiderült, mi okozta a kisbusz és utasa végzetét.
Tovább olvasomBaleset és egy komoly tűz miatt is lezárták az autópálya egy-egy szakaszát
Egy csattanás és egy nagy tűzeset miatti füstölés miatt is le kellett zárni a sztráda egy-egy szakaszát a hétvégén.
Tovább olvasomÍgy mentette ki az autópályán felboruló, lángoló kamionban csapdába esett sofőrt a bátor autós – videó
Először egészen félelmetes és ijesztő látványként csúszott felé a lángoló, felborult kamion, az összes sávot eltorlaszolva. Amikor azonban sikerült elkerülni az újabb balesetet és megállni a kamion előtt, nem esett pánikba, hanem azonnal a csapdába esett sofőr mentésére indult, sikerrel. Egy hétéves kisfiú várta haza az apukáját szerdán, Tarcza Tamás pedig hosszan ölelte magához a gyermeket a nap végén. Máskor, más körülmények között ez egy hétköznapi, kedves, de kissé unalmas történet lenne, ám néhány órával korábban csak egy hajszálon múlt, hogy Tamás már soha többé ne menjen haza. A 47…
Tovább olvasomIjesztő: életveszélybe került egy család az M3-as autópályán – videó
A Magyar Közút forgalomfigyelő kamerája rögzítette az eseményeket, ahogy egy család autója defektet kap és megperdül az autópályán. Az irányíthatatlanná váló kocsi nekiütődött a szalagkorlátnak és a belső sávban, a forgalommal szemben állt meg, közvetlen életveszélyben volt a bent ülők. És ez még nem minden… Néhány nappal ezelőtt egy személyautó defektet kapott, emiatt nekiment az elválasztó korlátnak, megpördült az autó, így az a forgalommal szemben állt meg az M3-as autópálya belső sávjában – írja az Origo. Az autóban egy család utazott kislányukkal, AZ ÉDESAPA BÁRMILYEN ÓVINTÉZKEDÉS ÉS SEGÍTSÉGKÉRÉS NÉLKÜL KEZDTE…
Tovább olvasomDöbbenetes: teljesen érthetetlen ámokfutás az M3-ason – videó
A Range Rover közelében sincs másik autó, csak a külső sávban nyugodtan haladó kis furgon, ám az őt előző roveres éppen nagyon ráért és kiélte rajta frusztrációját. Nehéz ép ésszel megmagyarázni tettét, ahogy azt is, hogyan kaphat az ilyen jogosítványt. Újabb megdöbbentő esetet rögzített a fedélzeti kamera az M3-as autópályán. Ezúttal egy Range Rover sofőrje gondolta úgy, hogy neki mindent lehet. Bosszút állni és a sztráda egyedüli urának képzelni magát egyaránt. A Budapesti Autósok Közössége osztotta meg a videót, amin jól látszik, hogy egy sávváltást nem tudták sehogy sem kezelni a…
Tovább olvasomNégysávosra bővítik a Jászberényt az M3-assal összekötő utat
A Via Futura Mérnöki, Tanácsadó és Szolgáltató Kft. tervezheti az M3-as autópályát Jászberénnyel összekötő négysávos utat, nettó 197 millió forintért – írta meg a Napi.hu. A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben. Az M3-as autópályát Jászberénnyel összekötő 32-es számú főútat kell kibővíteni négysávosra. Az út hossza 32 kilométer. A tervezőnek vizsgálnia kell Pusztamonostor elkerülését is. A tervezés hazai forrásból történik. A nyertessel november 2-án írta alá a szerződést a NIF. Indult még a közbeszerzésen a CONSTREAL Mérnöki Iroda Kft., és az UTIBER Közúti Beruházó Kft.…
Tovább olvasomBüntetőfékezett és teljesen meg is állt a remek sofőr az M3-as belső sávjában – videó
Valamilyen vitás szituációt akart így rendezni, kipattanva az autójából az erős forgalom kellős közepén a sztráda belső sávjában. Minden elismerésünk az életveszélyes helyzet felesleges létrehozásáért. Az esemény Gödöllő – Budapest között zajlik, az M3-as autópályán, nem gyenge forgalom mellett… Némi kakaskodás után a fehér autó sofőrjének az M3-as autópálya belső sávjában tűnt jó ötletnek valamit letisztázni egy közlekedőtárssal. Azt, hogy mi váltotta ki a – szerinte – mindenáron rendezendő szituációt, nem látni a felvételen, de biztosan roppant komoly dolog lehetett, ami felülírta az autópályán utazók biztonságát. “Tökéletes példát láthattok arra,…
Tovább olvasomBaleset: elárasztotta az M3-ast a gyümölcslé hajnalban, mert balesetet szenvedett egy kamion
200 literes hordókban szállították a meggylevet, minden irányban szétömlött az autópályán. Átszakította a szalagkorlátot és felborult a vontatmánya egy meggylevet szállító kamionnak az M3-as autópályán Mogyoródnál kedd este. A 200 literes hordókban szállított gyümölcslé mindkét irányban elárasztotta az úttestet – írta az MTI. Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta: a teherautóban, amely Budapest felé tartott, ketten utaztak. A helyszínre a gödöllői hivatásos tűzoltókat riasztották. Az egyelőre tisztázatlan körülmények közt történt balesetben a járművezető sérült meg. A járműszerelvény rakománya a pályatestre borult, de az ellenkező oldalra is jutott belőle.…
Tovább olvasomAmikor a rémálom megelevenedik: lángoló autó gurult az M3-as autópályán egy benzinkúthoz
A sofőr a füstölő, majd tüzet fogó autóval éppen egy benzinkúthoz kanyarodott le, szerencsére nem történt nagyobb baj. Az M3-as fővárosi kivezető szakaszán egy lángokban álló sportkocsi gurult be a benzinkútra. Hajszálon múlott, hogy az üzemanyagtöltő állomáson tárolt nagy mennyiségű robbanásveszélyes anyag nem fogott tüzet. A BalesetInfótól az Index megtudta, hogy az Opel Tigra vezetője menet közben észlelte a bajt: az autó előbb füstölni kezdett, majd lángra kapott. Mivel épp volt egy lehajtó az autópályáról, a sofőr kivezette az égő járművet, és a kutasoktól kért segítséget. A tűzoltók kiérkeztéig poroltóval próbálták megfékezni a…
Tovább olvasom