Ha egyedül megy haza és fél, szilveszterkor is működik a Hazakísérő Telefon szolgáltatása

Ingyenesen hívható szám, ha Szolnokon, vagy más jászkunsági városban a szilveszteri buliból hazafelé éjszaka, vagy hajnalban nem éreznénk magunkat biztonságban az útvonalunkon, netán úgy gondoljuk, követnek. Szükség esetén segítséget is küldenek nekünk.

Tovább olvasom

A taxisok üzenete a magyar társadalomnak? Négy nap blokád, negyven év nyugalom

Akkor, 1990-ben nem arattak olyan látványos győzelmet, de nem véletlen, hogy azóta is mindenki tart tőlük, az Orbán-kormányok egyenesen szent tehénként kezelik a taxisokat, akik minden megszorításból, nehezítésből kimaradnak. Mindezt pedig átlátszó magyarázatokkal támasztják alá kormánykörökből. Az igazságot mindenki tudja, rettegnek a taxisok esetleges blokádjától. A Facebookon a KARD tette közzé ezirányú elemzését és elolvasva nagyon nehéz vitatkoznunk vele. “A fél ország azon bosszankodik, hogy a taxisok lényegében kimaradtak az elmúlt hetek kormányzati megszorításaiból. A 32 évvel ezelőtti taxisblokád olyan mélyen beleégett a magyar politika tudatalattijába, hogy a mindenkori kormányok…

Tovább olvasom

Elérte a kormány, amit akart, az ellenzék nem mer az időközi választásra jelöltet állítani, mert félnek a Fidesz mocskolódó hadjáratától

Egyetlen olyan alkalmas, ellenzéki érzelmű jelölt sem akad, aki kockára tenné az egzisztenciáját és hírnevét, valamint a nyugalmát. Ezzel a Fidesz támadógépezete teljes győzelmet látszik aratni, mivel a rengeteg mocskolódás, lejáratás miatt már elindulni sem mer senki a kormánypárti jelölt ellen. Magyar demokrácia, 2022. Parlamenti képviselő és Lázár János államtitkára lett Nagy Bálint keszthelyi fideszes polgármester, ezért időközi választást tartanak a Balaton-parti városban. Amin az ellenzék annak ellenére sem indít jelöltet, hogy 2019-ben itt szoros versenyben, 45 százalékot elérve, 3021-3676-ra kapott ki Nagytól a Kisvárosunkért Érdekvédelmi Egyesület (KÉVE) színeiben induló…

Tovább olvasom