Törökszentmiklós térségében történt a súlyos baleset, amelyben egy sofőr életét vesztette.
Tovább olvasomCímke: törökszentmiklós
Kiszivárgott a Fidesz menetrendje, Szolnokra jön Orbán Viktor
Bár a kormányfő országjárásáról eddig csak morzsákat közöltek hivatalosan, úgy tűnik, hogy egy belső szivárogtatás révén nyilvánosságra került a teljes áprilisi program – írta meg a Kontroll. A menetrendből világosan kiolvasható a Fidesz stratégiája, Orbán Viktor messziről elkerüli a Tisza Párt fellegvárait és csak a kampány legvégén vonul be a legbiztonságosabbnak ítélt fideszes bástyákba. A lista alapján az is kiderült, hogy a kormányfő március végén Jász-Nagykun-Szolnok megyét is útba ejti két alkalommal.
Tovább olvasomDöbbenetes mennyiségű hulladékot találtak egy törökszentmiklósi udvaron
Egy törökszentmiklósi ingatlan körül kialakult állapotokra a hatóságok is felkapták a fejüket. A helyszíni ellenőrzés során olyan mennyiségű hulladék került elő, amely hosszabb idő alatt gyűlhetett össze, és komoly egészségügyi kockázatot is jelenthetett a környéken élők számára.
Tovább olvasomHárom napon át lángolnak a fáklyák Törökszentmiklóson
Több napon át tartó programsorozattal készül Törökszentmiklós a nemzeti ünnepre.
Tovább olvasomRács mögött tartott énekesmadarak Törökszentmiklóson
Több mint félmillió forintos természetvédelmi kárt okozott az a törökszentmiklósi férfi, aki védett madarakat ejtett fogságba, hogy azután kereskedjen velük. A Tiszai Vízirendészet és a Hortobágyi Nemzeti Park közös razziája élő és preparált madarak, valamint a befogásukhoz használt kegyetlen eszközök is előkerültek.
Tovább olvasomVisszamutogatás helyett a fideszes romokból építkezne a Tisza Szolnok megyében (videóval)
Utolsó országjárásába kezdett a választások előtt a Tisza Párt, a „Most vagy soha” nevű kampánykörút egyik állomása ezúttal Jász-Nagykun-Szolnok megye, azon belül is Kunmadaras, Törökszentmiklós, Jászapáti, Rákóczifalva és Szolnok volt. A kormányváltás esélyeiről, a közhangulatról és a választók mindennapi problémáiról beszélgettünk a kilátogató érdeklődőkkel, Magyar Pétertől pedig azt kérdeztük, mennyire kéri, hogy türelmes legyen a társadalom egy kormányváltás után. Találkoztunk egy idősebb úrral is, aki elmesélte, a 11 éves unokája a tévében látott propagandát visszamondva kérdezte tőle, miért hazaaáruló és poloska a nagypapája.
Tovább olvasomKikapta a táskát a biciklis mögül, de nem számolt azzal, ami ezután történt
Egy hétköznapinak induló délelőtti kerékpározás váratlan fordulatot vett egy nő számára Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Az eset gyorsan rendőrségi ügy lett, a nyomozók pedig még aznap azonosították a feltételezett elkövetőt.
Tovább olvasomA biciklis díler után főnöke is rács mögé került
Egy korábban elfogott biciklis kábítószer-terjesztő nyomán jutottak el a hatóságok ahhoz a férfihoz, akit a rendőrök a hálózat egyik felsőbb szereplőjének tartanak. A nyomozás során jelentős mennyiségű drogot, készpénzt és kommunikációs eszközöket is lefoglaltak.
Tovább olvasomSzerdán öt Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen tart fórumot Magyar Péter
A Tisza Párt frontemberének munkabírása rendkívüli, egy nap alatt ismét öt helyszínen tart fórumot, mindet Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Újabb állomások a legfontosabb országjárásban.
Tovább olvasomTavak és zöldterületek újulhatnak meg Törökszentmiklóson klímavédelmi fejlesztés keretében
Jelentős lépést tett Törökszentmiklós a klímatudatos városfejlesztés irányába. A képviselő-testület nemrég döntést hozott arról, hogy az önkormányzat pályázatot nyújt be a KEHOP Plusz „Zöld-kék infrastruktúra fejlesztések településeken” című felhívására. A kezdeményezés célja egy hosszú távon fenntarthatóbb, élhetőbb városi környezet kialakítása, amely egyszerre szolgálja a környezetvédelmi és közösségi érdekeket.
Tovább olvasom