A Spin it! ezen a héten tárta szélesre kapuit az érdeklődők előtt. Kicsik és nagyok is megtalálhatják, amit keresnek, ráadásul ki is próbálhatják.
Tovább olvasomCímke: Szolnok
24 éve tetőzött az eddigi legmagasabb vízállással a Tisza
Elképesztő, emberfeletti teljesítményre és összefogásra volt szükség ahhoz, hogy 2000 áprilisában megakadályozzák, hogy Szolnokot ne öntse el a Tisza, ami 19-én 1041 centivel tetőzött. Fiatalok, idősek, mindenki pakolta a homokkal teli zsákokat, vagy teával és élelemmel segítette a veszélyhelyzetben dolgozókat.
Tovább olvasomLezárják Szolnokon a Kossuth teret
Erre kedden vagy szerdán kerül majd sor egy rendezvény miatt, az érintett környéket gépjárművel órákon át próbáljuk messzire elkerülni.
Tovább olvasomIsmét ígéretek a városvezetéstől: két helyen is komoly parkolófejlesztésbe fognak Szolnokon
Szalay Ferencék ígérete szerint a munka hamarosan indul, egyik helyen kialakítanának egy egészen nagy, a másik helyen felújítanának egy lakótelepi parkolót.
Tovább olvasomSzalayék úgy jelentették be az ingyenes tömegközlekedést, hogy a testület még nem döntött róla
Ma reggel írtunk róla, hogy Szalay Ferenc polgármester és Rehó János önkormányzati képviselő bejelentette, szeptembertől, azaz a következő tanévtől a Szolnokon élő diákoknak ingyenessé teszik a helyi tömegközlekedést. Borda Zoltán, a Tegyünk Szolnokért tagja és jelöltje a közösségi oldalán fejezte ki elégedetlenségét, hogy immár másodjára közölnek tényként egy olyan tervet, amiről a képviselő-testület még nem is szavazott.
Tovább olvasomA szolnoki városvezetés a választás előtt hirtelen megígérte, szeptembertől (!) ingyenessé teszi a diákok utazását
Mivel a választások júniusban lesznek, érdekes dolog áprilisban szeptembertől ígérni valamit, ami megterheli a városi kasszát, ami a tapasztalatok és információk szerint kong az ürességtől. Vagy hogy fogalmazzuk azt, amikor óriási adósság terheli egy megyeszékhely kasszáját. Mindenesetre érdekes vita alakult ki a kampányízű poszt alatt.
Tovább olvasomRendkívül furcsa és érthetetlen baleset történt Szolnokon
Délután a Konstantin utcában megmagyarázhatatlan események láncolataként jókora pusztítást végzett egy autós.
Tovább olvasomSzolnokiakat is találunk a zágrábi Európa-bajnokság versenyzői között
Összesen tizenegy versenyzőt nevez a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) a jövő csütörtöktől vasárnapig megrendezésre kerülő zágrábi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság egyéni összecsapásaira. Köztük van a Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola versenyzője, Szegedi Dániel, valamint két szolnoki fiatal, Gőz Roland és Özbas Szofi.
Tovább olvasomDörzsölhetik a tenyerüket a szolnoki szaunázni vágyók
A Tiszaligetben folyamatosan zajlik az építkezés, készül a Szaunavilág, bőséges kínálattal.
Tovább olvasomElektromos töltőállomásokat telepítenek Szolnokon
Nagyjából 1,2 milliárd forint támogatás elnyerése által nyílik lehetőség az MVM Mobiliti Kft. által, hogy elektromos töltőket telepítsenek szerte az országban, köztük Szolnokon is.
Tovább olvasom