Mucsi Zoltán Erdélyben is sikerre vitte a szolnoki színház darabját

Megosztás

Tizenegy tagszínház részvételével megkezdődött Kolozsváron az Európai Színház Unió 20. Fesztiválja a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. A Szolnoki Szigligeti Színház november 7-én, azaz tegnap este alighanem maradandót alkotott, ugyanis nagy sikerrel fogadták Mucsi Zoltán főszereplésével a Szigligeti társulatának produkcióját, Molière klasszikusát, A fösvényt.

 A kulturális programsorozatot harmadjára rendezi meg Kolozsvár, egészen november 19-ig, azaz jövő hét vasárnapig tart.

Nemcsak az európai kultúrkör ikonikus darabjainak színpadra állítását láthatják az érdeklődők a fesztivál időtartama alatt, de részt vehetnek szakmai beszélgetéseken, közönségtalálkozókon és könyvbemutatókon is. A széles választási lehetőség nem véletlen, jubileumot ünnepel a rendezvénysorozat: tavaly decemberben volt 230 éves a kolozsvári magyar nyelvű színjátszás, sőt, a színház Stúdiótermét idén novemberben adták át 15 éve.

„Nagyon sokrétű az, amivel és amilyen módon szembesít ez a mű. Van egy fix, megváltozhatatlan tényező, amit egy bizonyos közegben uralkodó személy képvisel, és ezen belül pedig egy közeg, akiknek az életét ez mindenképpen befolyásolja és korlátozza. A kérdés, hogy miként tudnak ehhez viszonyulni. Kétségbeeséssel, opportunizmussal, asszisztálással, átveréssel, látszólagos behódolással, lázadással, lefagyással. Egészen mesteri az a struktúra, ahogy egymás mellé emeli a szerelmet és a pénz iránti mániát. És az egész előttünk, mint egy műtőasztalon történik meg, rengeteg humorral tálalva” – mondta a helyi sajtónak A fösvény rendezője, Szabó Máté, akit jól ismerhet a szolnoki közönség, A szecsuáni jólélek és a Sose halunk meg című előadások direktoraként.

Panelbeszélgetés az előadásról

A Fösvény szerepében látható Mucsi Zoltánnak még erősebb kötődése van a megyeszékhelyhez, a Jászai Mari-díjas színész a ’70-es évek végétől 1995-ig a Szigligeti Színháznál volt segédszínész.

„Sok minden változott, sok minden kicserélődött, de nagyon jó itt lenni. Ez a darab nagyon komoly kihívás, amiről azt gondoltam, hogy vénségemre beleállok. Az pedig, hogy milyen lesz a végeredmény, mindig egy izgalom” – nyilatkozta Mucsi a visszatérése kapcsán.

Várakozó tömeg a bemutató előtt

A Szolnoki Szigligeti Színház produkciója, Molière híres vígjátéka itthon hasonlóan nagy sikernek örvendett úgy a közönség, mint a kritikusok részéről. A Vidor Fesztiválon két díjat is bezsebeltek, a legjobb rendezésért járó Capitano-díjat Szabó Máté kapta, a legjobb díszletért pedig Antal Csaba díszlettervezőt díjazták.

Képek: Színház Online, Festival of the European Theatre Union no. 20 Facebook oldala

Kapcsolódó cikkek