Mucsi Zoltán Erdélyben is sikerre vitte a szolnoki színház darabját

Tizenegy tagszínház részvételével megkezdődött Kolozsváron az Európai Színház Unió 20. Fesztiválja a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. A Szolnoki Szigligeti Színház november 7-én, azaz tegnap este alighanem maradandót alkotott, ugyanis nagy sikerrel fogadták Mucsi Zoltán főszereplésével a Szigligeti társulatának produkcióját, Molière klasszikusát, A fösvényt.

Tovább olvasom

Romániában rekordösszeget fordítottak tavaly infrastruktúrafejlesztésre

Minden korábbinál nagyobb összeget fordítottak tavaly a közúti és vasúti infrastruktúra, illetve a légi közlekedés és hajózás fejlesztésére, bővítésére Romániában – tájékoztatott vasárnapi közleményében a szállításügyi minisztérium. A bukaresti tárca közlése szerint a 2022-es év kiemelten eredményes volt a közlekedés és infrastruktúra fejlesztése terén, számos kitűzött célt sikerült megvalósítani, beruházást finanszírozni európai uniós forrásokból. Mint írták, az elmúlt évben 2,27 milliárd eurót költöttek infrastruktúrafejlesztésre, ez az összeg egy évvel korábban 1,41 milliárd euró volt, az előző két évben pedig még kevesebb, írta az MTI. A legnagyobb növekedést a közúti infrastruktúra…

Tovább olvasom