24 éve tetőzött az eddigi legmagasabb vízállással a Tisza

Elképesztő, emberfeletti teljesítményre és összefogásra volt szükség ahhoz, hogy 2000 áprilisában megakadályozzák, hogy Szolnokot ne öntse el a Tisza, ami 19-én 1041 centivel tetőzött. Fiatalok, idősek, mindenki pakolta a homokkal teli zsákokat, vagy teával és élelemmel segítette a veszélyhelyzetben dolgozókat.

Tovább olvasom

Ismét 7 hónappal meghosszabbította a kormány a háborús veszélyhelyzetet

Elhúzódó orosz–ukrán háborúra készül a magyar kormány, 210 nappal, azaz hét hónappal meghosszabbították a háborús veszélyhelyzetet. Ez azt jelenti, hogy 2023. június végéig rendkívüli felhatalmazást kap a kormány az Országgyűléstől, és olyan rendeleteket fogadhat el, amelyekkel felfüggesztheti bizonyos törvények alkalmazását. Az erről szóló kormányrendelet hétfő este jelent meg a Magyar Közlönyben. Az indokolás szerint „az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében” van szüksége a különleges jogrendre. Orbán Viktor május 24-én jelentette be, hogy aznap éjféltől háborús veszélyhelyzet lesz. A miniszterelnök…

Tovább olvasom

Máris él a lehetőséggel a kormány: ismét kihirdeti a veszélyhelyzetet

A kormány a novembertől életbe lépő alaptörvény-módosítás jogi kereteinek megfelelően újra kihirdeti az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa miatti veszélyhelyzetet – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) pénteken az MTI-vel. Azt írták, hogy az erről szóló kormányrendeletek megjelentek a Magyar Közlönyben, emellett a kormány az Országgyűlés elé terjeszti a veszélyhelyzet meghosszabbítását célzó törvényjavaslatot is. Mivel a veszélyhelyzetre vonatkozó alaptörvényi szabályok az Országgyűlés májusi döntése értelmében november 1-jétől megváltoznak, a jelenleg érvényes veszélyhelyzetet szükséges megszüntetni és az új alaptörvényi felhatalmazásoknak megfelelően a veszélyhelyzetet újra ki kell hirdetni. A különleges…

Tovább olvasom

Mostantól bármennyiszer 180 napra meghosszabbíthatja az Országgyűlés a veszélyhelyzetet

A Fidesz-KDNP regnálásának legutóbbi 7-8 évében gyakorlatilag folyamatosan veszélyhelyzet volt és van és egyáltalán nem látszik a vége. Most sem kell már megindokolni. Mivel az Országgyűlés többségét magasan a kormánypárt adja, nem is kérdés, hogy ha akarják, bármikor bármeddig meghosszabbítják a rendeleti kormányzást. 142 igen és 31 nem szavazattal, hat tartózkodás mellett szavazták meg a képviselők a Parlament hétfői ülésnapján, hogy november elsejétől a kormány a veszélyhelyzet 30 napon túli meghosszabbításához az Országgyűlés felhatalmazását alkalmanként legfeljebb 180 napra kérheti. A csavar azonban az, hogy ezt azonban többször is meg lehet adni. Vagyis…

Tovább olvasom

Akárhányszor meghosszabbíthatná a kormány a veszélyhelyzetet egy törvényjavaslat szerint

Igaz, egyszerre csak 180 nappal – viszont bármennyi alkalommal. „A Kormány 2022. november 1-jei hatállyal a veszélyhelyzet 30 napon túli meghosszabbítására az Országgyűlés felhatalmazását alkalmanként legfeljebb 180 napra kérheti, azzal, hogy a felhatalmazás többször megadható”, derül ki Kocsis Máté kedden benyújtott törvénymódosításából – írja a Telex alapján a 444.hu. Mivel Kocsi Máté a beadványban nem ír arról, hogy mégis mit ért “többször’” alatt, ezért ez azt jelenti, hogy legfeljebb 180 napra lehet meghosszabbítani, csakhogy akárhányszor. Jelenleg „az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az…

Tovább olvasom

Orbán bejelentette a háborús veszélyhelyzetet | videó

Az Ukrajnában zajló háború miatt hirdetett veszélyhelyzetet a kormány ma éjféltől – jelentette be Orbán Viktor miniszterlenök a Facebookon megjelent videójában. Az új kormány kedd délután tette le az esküt a Parlamentben, a döntést nem sokkal ez után közölte a miniszterelnök. A háborús veszélyhelyzetet azután rendelhette el a kormány, hogy az Alaptörvényt módosítva lehetőséget adott erre. A módosítást ma írta alá Novák Katalin köztársasági elnök, amit a Facebookon jelentett be. A miniszterelnök szerint a világ gazdasági válság küszöbén áll. Megismételte, az országnak ki kell maradnia a háborúból, meg kell védeni a…

Tovább olvasom

Jöhet az újabb Alaptörvény-módosítás, hogy a háború miatt is veszélyhelyzetet lehessen hirdetni

Gulyás Gergely szerint a járványügyi veszélyhelyzet május végén megszűnik, de az orosz-ukrán konfliktus miatt is biztosítanák a kormány gyors cselekvőképességét. Az országgyűlési választás utáni első Kormányinfót tartotta csütörtökön Gulyás Gergely. Ezen elmondta, hogy a kormány a minap áttekintette a járványhelyzetet is – tudósított az Index.hu. A vírus intenzitása csökken, lényegesen alacsonyabb a súlyos megbetegedések aránya, a vírus viszont még nem tűnt el. A miniszter hozzátette: a megbetegedések számánál is azt látják, hogy a tesztek aránya csökken, ugyanakkor a megbetegedések száma erős kilengést mutat, „a koronavírus továbbra is velünk van”, illetve továbbra…

Tovább olvasom