Sokat segít a szolnoki vízügyön a Vizet a tájba! program

Eddig 409 gazdálkodó ajánlotta fel földterületét vízmegtartás céljából – számolt be róla csütörtökön a Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM). A legtöbb felajánlás eddig a bajai, szegedi és szolnoki vízügyi igazgatóságokhoz érkezett.

Tovább olvasom

Szolnokról is várja a jelentkezőket az MCC tehetséggondozó programja

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) ismét lehetőséget kínál tehetséges általános iskolások számára, hogy részt vegyenek ingyenes tehetséggondozó programjaiban. A képzés élményalapú pedagógiai megközelítéssel, gyakorlati foglalkozásokkal, korszerű eszközparkkal és barátságos tanulási környezettel ösztönző lehetőségre a szolnoki fiatalok is lecsaphatnak.

Tovább olvasom

Júniusban ismét színházünnep lesz Szolnokon

Június 10. és 16. között megint a színházé lesz a főszerep Szolnokon, hiszen a Szigligeti Színház ad otthont az idei Országos Színházi Találkozónak, ahol hazai és határon túli társulatok mutatják be előadásaikat. Barabás Botond, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója úgy fogalmazott: a 2025-ös rendezvény a hazai színházi élet egyik meghatározó eseménye lesz.

Tovább olvasom

Nemcsak Szolnokon köszöntik programokkal a Költészet Napját

Ahogy beszámoltunk róla a Szol24-en, idén is különleges programmal ünnepli a megyeszékhely a az egyik legjelesebb magyar költőnk, József Attila születésnapján a Költészet Napját, amelynek keretében a helyiek lehetőséget kapnak arra, hogy megosszák egymással kedvenc soraikat. Szolnok mellett Jászberényben, Karcagon és Újszászon egyaránt rendezvényekkel készülnek.

Tovább olvasom