Szalay Ferenc a napokban osztotta meg közösségi oldalán, hogy gyönyörű ezüstfenyő pompázik a Kossuth téren, azaz megvan a város karácsonyfája. Úgy tűnik, az adventi hangulat és az ünnepek közeledte nem tántorítja el a szolnoki politikát, főleg a kormánypárti városvezetést, hogy pitiáner módon söpörjön le ellenzéki javaslatokat – legalábbis erről szól a polgármester bejegyzésére rákontrázó önkormányzati képviselő, Borda Zoltán írása.
Tovább olvasomCímke: Szalay Ferenc
A DK szerint Szalay Ferenc polgármester csődbe vitte Szolnokot
A Demokratikus Koalíció országgyűlési frakciója novemberi, kétnapos kihelyezett ülését Szolnokon és a megye más településein tartja. A DK parlamenti politikusai azért járják az országot, hogy valós képet alkothassanak a települések sokasodó gondjairól. Márpedig Szolnokon van gond bőven, a várost ugyanis a párt szerint Szalay Ferenc polgármester csődbe vitte.
Tovább olvasomTeljesen kiakadt Szalay Ferenc polgármester
Pár nappal ezelőtt összegezte a Szol24, hogy milyen viták össztüzébe került egy hónap leforgása alatt az egykori Domus helyén épülő Aldi parkolója, hiszen annak megvalósításához fákat kellett kivágni. Tény, harminc másikat ültettek a tizenegy fa helyett, de úgy tűnik, Szalay Ferenc polgármester borzasztó nehezen engedi el a témát.
Tovább olvasomSzijjártó Péter Szolnokon járt, új nagyberuházást ígért
Gazdasági konferencián járt a megyeszékhelyen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Beszédéből nem maradtak ki a kormányzat jól ismert kommunikációs paneljei az új világrend megszületésétől az ukrajnai háborún át az Európai Unió gyengeségéig. Szerinte egyenesen „lábon lőttük az európai gazdaságot” az Oroszországot érintő szankciók által, feltételezzük azonban, hogy a konkrét, lokális szinten fontos ígéretek jobban érdeklik a helyi embereket.
Tovább olvasomPánikkeltés vagy jogos kritika? – mi történik az épülő Aldi helyén levő fákkal?
Több, mint egy hónapja már, hogy egy szolnoki Facebook csoportban képekkel mellékelve írtak arról, hogy az épülő Aldi helyén, a Móra Ferenc út és az Ispán körút között elkezdték a fák kivágását. A poszt nagy felháborodást váltott ki, de a városvezetés azon nyomban reagált a hírekre, miszerint tizenegy fát valóban ki kell vágni, de harminc másikat ültetnek a helyére. November 16-án, azaz ma délután el is ültették azokat.
Tovább olvasomFolytatódik a fásítási program Szolnokon
Az őszi fásítás program során csaknem száz fát ültettek el a Jubileum téren és környékén a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. munkatársai október végén. Ahogy ígérték, a munkálatok folytatódnak, most hasonló mennyiségű fa érkezett a telephelyükre, amit ígéretük szerint a héten elkezdenek városszerte elültetni.
Tovább olvasomÖtvenedik évfordulója alkalmából avatott emléktáblát egy szolnoki társasház
A nagyobb városok személytelen, rohanó világában üdítő látni, hogy vannak még olyan közösségek, amelynek tagjai egy kis nosztalgia mellett hálával és köszönettel emlékeznek meg a múltról. Szolnokon, az ispán körút 7. szám alatti lakók így tettek, amikor emléktáblát avattak a társasház ötvenedik évfordulója alkalmából.
Tovább olvasomJelentősen bővült a Béres szolnoki üzeme
November 10-én, azaz ma délelőtt átadásra került a Béres Gyógyszergyár Zrt. új üzemegysége, a 8,3 milliárd forintos összértékű beruházásból magasraktár, K+F laboratórium és irodai épület is megvalósult.
Tovább olvasomAzonnali egyeztetést kezdeményezett a polgármester a Volánbusszal az új szolnoki menetrend miatt
Komoly felháborodást váltott ki a november elején életbe lépett új menetrend az utasok körében, erre reagál most Szalay Ferenc.
Tovább olvasomAz utasok szerint végeláthatatlan káosz az új szolnoki buszmenetrend
Társadalmi egyeztetést követően új autóbusz-hálózat és menetrend lép életbe a megyeszékhely közösségi közlekedésében november első napjától, adtuk hírül október végén a Volánbusz tájékoztatását. Bár a kormánypárti városvezetés sikernek könyveli el a változást, a közhangulat valószínűleg mást mond. Összegezzük a felfordulás okait és a nyilvános véleményeket.
Tovább olvasom