A dohányboltok előtt zajló éjszakai élet miatt több budapesti kerület vezetése is lépéseket sürget. A lakossági panaszok nyomán indult kezdeményezés eljutott a kormányig, a kereskedők azonban attól tartanak, hogy a tervezett változtatás következményei messze túlmutatnának a problémás üzleteken.
Tovább olvasomCímke: korlátozás
Két ütemben módosul a menetrend a Szolnok–Szentes–Hódmezővásárhely vasútvonalon
Pályakarbantartási munkálatok miatt augusztus 31-től megváltozik a vonatközlekedési rend a 130-as számú vasútvonalon. A MÁV tájékoztatása szerint a vágányzár két szakaszban lép érvénybe, és több járat menetidejét, valamint útvonalát is érinti egészen november elejéig.
Tovább olvasomMár be akarják tiltani az okosszemüvegek bizonyos funkcióit – mi lesz így Pócs Jánossal és mutatványával?
A jászsági fideszes képviselő az emlékezetes, némileg megmosolyogtató telefontokos botrány után júliusban szándékosan okosszemüvegben ült be az országgyűlés ülésére, a szemüveggel pedig megoldható a tiltott videó készítése. Van olyan fejlett ország, ahol már korlátozni terveznek az eszközt.
Tovább olvasomMegnyitják a Kossuth teret Szolnokon az autós forgalom számára (már kedden), több más helyen viszont jelentős korlátozásokra számítsunk
Nem minden változás csak augusztus 20-ára vonatkozik, például a Kossuth teret már kedden megnyitották, ahogy szintén megtörtént a Tiszai hajósok terének és számos más utcának teljes lezárása is péntekig. De más is akad még.
Tovább olvasomJászberényben is korlátozásokat vezetnek be
A tartós aszály és az ehhez kapcsolódó országos energiahiány miatt átfogó takarékossági intézkedéseket léptet életbe Jászberény önkormányzata. A döntések értelmében módosul a Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadása, változik a közterületek gondozása, korlátozások lépnek életbe a helyi fürdőkben, emellett a Jászberényi Jégpálya tervezett nyitása is csúszhat.
Tovább olvasomSzolnokon rengeteg helyen készüljünk forgalomkorlátozásra az eddigieken kívül is – a csütörtöki napon
A reggel 8 és 16 óra között időszak lesz a legterheltebb, az eddigi lezárások mellett további korlátozásokra készüljünk, leginkább az egyébként is forgalmas csomópontoknál.
Tovább olvasomTöbbségben az egyenlőségpártiak: Mit gondolnak a magyarok az LMBT-jogokról?
A Medián legfrissebb reprezentatív felmérése szerint a magyar választók többsége a korábbi években bevezetett, LMBT-embereket érintő jogszabályi korlátozások eltörlését támogatná, miközben az azonos nemű párok jogainak megítélése történelmi csúcsra ért.
Tovább olvasomTudtuk? A Fidesz korábban még jobban korlátozta a bizottsági beszédidőket – máris összeszólalkozott Tuzson és Ruff
Már a bizottsági meghallgatások kapcsán is újra előjött a kettős mérce a Fidesztől. Szerintük a demokrácia eltiprása, hogy négy perces időkorlátot szabtak meg a tiszások képviselőnként. Ismét csak egy gond van, hogy ez közel sem páratlan esemény, a fideszes kormányok megalakulásakor több ízben is ennél sokkal jobban lekorlátozták a kérdezőket.
Tovább olvasomFeloldották a madárinfluenza-zárlatot az Alföld jelentős részén
Sikeres védekezési időszak után enyhített a szigoron a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, vagyis a Nébih. A legfrissebb döntés értelmében Jász-Nagykun-Szolnok teljes egészében megszabadult a korlátozásoktól és több dél-alföldi megyében is jelentősen zsugorodtak a hatósági zár alatt lévő területek.
Tovább olvasomIsmét ideiglenes lezárásra kell készülni a szolnoki Bajcsy felüljárón
A szolnoki gyalogosoknak és a városi közlekedésben résztvevőknek korlátozásokkal kell számolniuk a hét folyamán a 32-es főút városi szakaszán. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei javítási munkálatokat végeznek a Kolozsvári úti (közismertebb nevén Bajcsy) felüljárón, emiatt az egyik oldali járdaszakaszt napokra lezárják a forgalom elől.
Tovább olvasom