Néhány nappal ezelőtt Hódmezővásárhely is beindította saját hóágyúját

Igen, minimális utánajárással gyorsan rájöhetünk, nemcsak Szolnoknak van hóágyúja hazánkban, hanem például Hódmezővásárhelynek és Kőröstetétlennek is. A napokban be is indították mindkét településen, hogy a gyermekek és felnőttek szánkózhassanak a megfelelő területen, mivel természetes hó továbbra sem nagyon várható.

Tovább olvasom

Lázár kiszivárgott beszéde: A fideszes polgármesterek a választásokig nem számíthatnak semmilyen támogatásra

A napokban nagy vihart kavart az építési és közlekedési miniszter azon kijelentése, miszerint a kormány részéről a jövőben nem számíthat semmiféle támogatásra Hódmezővásárhely, amennyiben jövőre ismét megválasztja polgármesternek Márki-Zay Pétert. A nyílt fenyegetés sokak szerint nem csak a Csongrád megyei település lakóinak szólt, hanem minden olyan városnak, ahol 2019-ben az ellenzék legyőzte a kormánypártokat A nyilt kijelentés azonban nem csak ebből a szempontból érdekes, hanem egy májusi, tokaji rendezvényen elhangzott és kiszivárgott információ miatt is, mely szerint a fideszes polgármesterek számára is elzárták a pénzcsapokat, és nem számíthatnak központi támogatásra…

Tovább olvasom

Pásztó-Hatvan-Jászberény tram-train? Miért ne!

Érdekes javaslattal állt elő a hevesivasutak.blog.hu. A Hódmezővásárhely-Szeged tram-train mintájára Pásztó-Hatvan-Jászberény között is hasonló közlekedési megoldást javasol. A blog javaslatot tesz Hatvan észak-déli irányú, agglomerációs kötöttpályás tömegközlekedés fejlesztésére, egy Pásztó-Hatvan-Jászberény ütemes menetrenddel közlekedő tram-train típusú szolgáltatásfejlesztésre. A blog megjegyzi, hogy 2023-ban lesz 150 éves  a Hatvan-Szolnok vasútvonal és ugyanezen évben ünnepeljük a “Pest-Besztercebányai Vasút” vasút építési engedélye kiadásának 160-adik évfordulóját, amelynek része a Hatvan-Salgótarján vonalszakasz. Hatvan a budapesti elővárosi vasúti közlekedés keleti végpontja, Heves megye kapuja, Észak-kelet-Magyarország egyik fontos, földrajzi-logisztikai  szempontból nagyszerű fekvésű, attraktívan fejlődő polgárvárosa.   A térség észak-déli, kelet-nyugati…

Tovább olvasom

15 éves fiú szúrt hasba egy másikat, majd lefejezéssel fenyegetett egy kiskorút

Letartóztatását indítványozta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség annak a 15 éves hódmezővásárhelyi fiúnak, aki életveszélyes sérülést okozott egy helybeli fiatalnak, majd még további három személyt is bántalmazott, írja a police.hu. A gyanú szerint a fiú szeptember 30-án éjjel, rövid szóváltást követően hasba szúrt egy másik fiatalt egy hódmezővásárhelyi kisvendéglő előtt. Az áldozatát életveszélyes állapotban vitték kórházba, és sürgősséggel megműtötték. A fiú biciklivel elhajtott a helyszínről. Két nappal később a kiskorú fém tárggyal ütött fejbe egy férfit az egyik helyi játszótéren, majd egy a helyszínen tartózkodó másik embert is fejbe vágott és…

Tovább olvasom

Márki-Zay Péterbe beleszállt a helyi Fidesz, el akarják mozdítani a polgármesteri posztról

Egyszerre siralmas és komikus, hogy a megyei lap nem adott lehetőséget az ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek, hogy egy korábbi ügyben született ítélet alapján megjelentessen egy közleményt. A kormánypárt azonban éppen ennek elmaradása miatt támadja Márki-Zayt és kezdeményez ellene eljárást. Magyarország 2021. Márki-Zay Péter méltatlanságának megállapítását kérte a hódmezővásárhelyi közgyűlés ügyrendi és mandátumvizsgáló bizottságától a fideszes Cseri Tamás a képviselő-testület csütörtöki ülésén, írja az MTI. A Telex.hu értesülései szerint az önkormányzati képviselő indítványozta, hogy a bizottság döntsön arról, Márki-Zay Péter méltatlanná vált a polgármesteri tisztségre, mert nem tett eleget két, őt elmarasztaló jogerős…

Tovább olvasom