Orbán a pedagógusokról: Aki nem megy be a munkahelyére, el kell bocsátani

Megosztás

A miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs mondta el véleményét a tanárok megmozdulásairól. Egyik legfontosabb szerinte, hogy ma Magyarországon lehet sztrájkolni, de a munkát el kell végezni, különben elbocsátás jár. Mintha lenne ebben valamicske ellentmondás.

A pedagógusok sztrájkhullámáról és a szolidaritási tüntetésekről is beszélt Orbán Balázs az Indexnek adott interjúban. Habár a PDSZ lemondásra szólította fel Pintér Sándort a decemberi oktatásügyi konzultáció után, és önálló oktatási minisztériumot követelt, a miniszterelnök politikai igazgatója szerint a pedagógusok nagyon jól jártak a belügyminiszterrel.

„Ha tanár lennék, nagyon örülnék, hogy az oktatás ügye a Belügyminisztériumhoz tartozik, mert a nagy és sikeres rendszerátalakító és rendszer-megerősítő programok az elmúlt évtizedben a legtöbbször ehhez a tárcához kötődtek” – fogalmazott Orbán.

Jó példaként az egészségügyet említette. Miután a Belügyminisztérium átvette ezt a területet a Kásler Miklós vezette Emmitől, „az orvosok és a szakápolók a rendszerváltozás utáni magyar történelem legnagyobb béremelését kapták, és több évtizedes problémákat – például a hálapénz ügyét – sikerült megoldanunk”.

Megkérdezték a miniszterelnök politikai igazgatójától, hogy mi a véleménye a pedagógusok kirúgásáról. „Szomorú eset, de ilyen helyzetben nem lehet másképpen eljárni. Magyarországon mindenki szabadon elmondhatja a véleményét, szabadon sztrájkolhat, de ettől függetlenül a munkahelyre be kell menni, és a munkát el kell végezni. A törvények értelmében pedig azt,

aki nem megy be a munkahelyére, el kell bocsátani, nem lehet mérlegelni.

Szerintem ez a napnál is világosabb. Ezért remélem, hogy minél kevesebb ilyen esetre kerül sor a jövőben.”

Kapcsolódó cikkek