Beindult – Készítő elő a jászsági kampányát a Fidesz

Pócs János országgyűlési képviselő előszeretettel használja a közösségi médiát arra, hogy megossza munkája fontosabbnak vélt állomásait a gazdabáloktól kezdődően a lakossági fórumokon át a fogadóóráig. Egyre feltűnőbb, milyen aktívan járja a jászsági településeket, illetve a helyi kormánypárti közösségeket a júniusi önkormányzati választás fényében.

Tovább olvasom

Kállai Mária rendkívül lelkes, elsőként érkezett a Fidesz balatonalmádi frakcióülésére

Két éve ugyanitt egy kétnapos Fidesz-összetartozás 24 millió forintos kiadás jelentett „nem részletezett” forrásból. Most a jászkunsági képviselő asszony elsőként érkezett a helyszínre, ezért is járhat néhány piros pont.

Tovább olvasom

Orbán beszélt a pedofilbotrányról, de válaszokat továbbra sem kaptunk

Szombaton Budapesten a Várkert Bazárban tartotta idei évértékelőjét Orbán Viktor miniszterelnök. Hosszú évek óta ez volt a miniszterelnök legjobban várt beszéde, hiszen az elmúlt két hétben botrányt okozó fideszes kegyelmi ügy kapcsán mindenki válaszokat várt. Orbán Viktor nagyjából 45-50 percen keresztül beszélt, de a közvélemény számára lényeges információk már egyből a beszéd elején elhangzottak. Ugyanakkor a miniszterelnök továbbra sem vállalt felelősséget a pedofil botrány miatt és válaszokat sem kaptunk arra, hogyan fordulhatott elő, hogy a magát családbarátnak tartó kormány egy pedofil bűncselekményben közreműködő embert visszaengedett a gyerekek közé. További érdekesség,…

Tovább olvasom

Családban marad – ifj. Pócs János a Fidesz kormánypárti polgármesterjelöltje Jászapátin

Egy ideje már szóbeszéd tárgya volt a jászsági térség országgyűlési képviselőjének, Pócs Jánosnak a birodalmában, Jászapátin, hogy a regnáló polgármester, Farkas Ferenc nem indul, helyette pedig ifj. Pócs János mérkőzik meg júniusban a városvezetői tisztségért. A pletykák igaznak bizonyultak, családban marad a jelölés.

Tovább olvasom

Eddig húzta, lemondott Balog Zoltán is a fideszes pedofilbotrány miatt

A köztársasági elnököt és a volt igazságügyi minisztert is elsöprő pedofilsegítő kegyelmi ügy okozta botrányba a harmadik vezető Fidesz-KDNP-s politikus bukik bele. Orbán Viktor keddi nyilatkozata után csak az időpont volt kérdéses, mikor látja be Balog Zoltán maga is, hogy megküldték neki (is) a selyemzsinórt fentről.

Tovább olvasom

Elfajult a vita a Gyökér úti lakossági fórumon

Szalay Ferenc, fideszes polgármester nyikorgóknak titulálta a szolnokiakat, akik elégedetlenül panaszkodnak az elképesztő zajhatások miatt, ami a városban éri őket saját lakóhelyüknél. „Tetszettek volna megnézni, hova is költöztek” – fogalmazott Szalay Ferenc.

Tovább olvasom

A fideszes belső ember vasárnap esti kitálalós interjúja nyomán feljelentést tesznek

A volt Igazságügyi Miniszter asszony egykori férje olyan elképesztő állításokat fogalmazott meg a Fidesz-KDNP rezsimjével kapcsolatban, amik nem maradhatnak következmények nélkül, ha már egyszer napvilágra kerültek ezek az információk egy belsőstől. Feljelentés és vizsgálóbizottság felállítása napirenden.

Tovább olvasom