Hiába akarnak leiratkozni a kormány propagandaleveléről, ugyanúgy bombázzák Rogánék, mint korábban

Igen sokan csak az oltással kapcsolatos regisztrációnál adták meg email-címüket, amiről azt ígérték, kizárólag oltással kapcsolatos adatközléshez van szükség hozzá. Sajnos azóta tudjuk, ez sem volt igaz, ráadásul leiratkozni sem igen lehet róla, hiába kérik, hogy töröljék a címüket az adatbázisból, továbbra is ömlik rajta a kormányzati propaganda. A kormány azoknak is kiküldött egy emailt a 2022-től osztott kormányzati támogatásokról, akik akkor adták meg az emailcímüket és a szükséges felhatalmazást, amikor az oltásra regisztráltak – feltehetően abban a hiszemben, hogy csak az oltásokkal, esetleg a járványhelyzettel kapcsolatos leveleket fognak kapni.…

Tovább olvasom

Hamarosan jön a pedagósussztrájk, a kormányzat tárgyalás helyett egy bohózatot adott elő

A szakszervezetek felvázolták, mennyire hatalmas már a probléma a közoktatásban, ám a kormányzat szerint minden rendben. Mivel a Fidesz-KDNP kizárólag a szőnyeg alá söpri a gondokat, mintha nem is lenne semmi vész, ezért határozott úgy a PSZ, hogy a tárgyalásnál komolyabb eszköz kell, mert ez nem vezet eredményre. Folytatódtak a sztrájktárgyalások a két nagy pedagógus-szakszervezet és a kormányt képviselő Kisfaludy László köznevelésért felelős helyettes államtitkár között. A fő téma a tanárok kötelező oltásáról szóló rendelet visszavonása és a bérek rendezése lett volna, de a szakszervezet tagjai ismét csalódottan távoztak a minisztériumból – írja az Index.hu.…

Tovább olvasom

Úgy fest, mégsem lesz vétó az atlétikai világbajnokság ellen, bár…

Egyelőre úgy tűnik, mégis megérkezik a 10 milliárdos egészségügyi fejlesztési pénz a kormánytól, de a Fidesztől már annyira ígéretet hallottunk, ami nem teljesült. Az Egészséges Budapest Program keretében idén is jár a több mint 10 milliárd forint a fővárosi kerületeknek. A pénz az EMMI rendelkezésére áll, indulhatnak az utalások! – írta ki Facebook-posztjában Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára. Amiből talán arra is következtethetünk, hogy a főváros eláll a belengetett vétójától az atlétikai vb-vel kapcsolatban. Bár a szeptember elsejei közgyűlési szavazás szerint a vétóról való lemondásnak két feltétele…

Tovább olvasom