Úgy fest, mégsem lesz vétó az atlétikai világbajnokság ellen, bár…

Megosztás

Egyelőre úgy tűnik, mégis megérkezik a 10 milliárdos egészségügyi fejlesztési pénz a kormánytól, de a Fidesztől már annyira ígéretet hallottunk, ami nem teljesült.

Az Egészséges Budapest Program keretében idén is jár a több mint 10 milliárd forint a fővárosi kerületeknek. A pénz az EMMI rendelkezésére áll, indulhatnak az utalások! – írta ki Facebook-posztjában Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára. Amiből talán arra is következtethetünk, hogy a főváros eláll a belengetett vétójától az atlétikai vb-vel kapcsolatban. Bár a szeptember elsejei közgyűlési szavazás szerint a vétóról való lemondásnak két feltétele is van: a fenti 10 milliárd megérkezésén túl a Fudan-törvény végrehajtásának leállítása, hogy a Diákvárosnak szánt területből a Fudan Egyetemnek ne adjanak át területet.

A kormány az Egészséges Budapest Program keretében azt vállalta, hogy 2020-2024 között évi 10 milliárd forinttal – összesen 50 milliárddal támogatja a budapesti kerületek egészségügyi fejlesztéseit. A pénzt a kerületek háziorvosi és szakorvosi rendelők felújítására, építésére, bővítésére, terápiás, diagnosztikai eszközök beszerzésére fordíthatják, vagy olyan, a járvány idején kiemelkedően fontos fejlesztésekre, mint például a telemedicina.

És ez a most megvalósuló utalás, amiről hetek óta folyamatos vita van. A főváros még november elején is úgy nyilatkozott az atlétikai vb vétójával kapcsolatos kérdésünkre, hogy „a kerületeknek október 31-ig kellett volna megkapniuk a pénzt a kormánytól a budapesti szakrendelők felújítására. A főváros most leellenőrzi, megtörtént-e a folyósítás, és a válasz függvényében viszik az ügyet tovább”.

A vétó és a szakrendelők pénze úgy függ össze, hogy a fővárosi önkormányzat szeptemberi ülésén úgy döntött: megvétózzák az atlétikai vb-t, ha a kormány végrehajtja a Fudan-törvényt, vagy ha a kormány nem teljesíti az Egészséges Budapest Program 2021-es kifizetéseit. Az Egészséges Budapest Program keretében évi 10 milliárd forintnak kellene érkeznie a fővárosi kerületekhez a lepukkant szakrendelők felújítására, cserébe Budapest nem tesz keresztbe a ferencvárosi atlétikai stadion már elkezdett megépítésének – erről még a ciklus elején állapodott meg a kormány és a főváros.

Múlt pénteken, november 19-én közös közleménnyel jelentkezett Fürjes Balázs és Kiss Ambrus, általános főpolgármester-helyettes, amiben már rögzítették, hogy a kormány végül idén is biztosítja az Egészséges Budapest Program keretében korábban rögzített 10 milliárd forintot a fővárosi kerületeknek, a forrásokat a Fővárosi Közfejlesztések tanácsának döntése alapján megkapja a főváros, valamint az érintett kerületek.

A szükséges döntések megszülettek, a végrehajtás folyamatban van, a pénzek heteken belül megérkezhetnek a kerületekbe – írták.

A források kerületenkénti elosztására minden évben a Főpolgármester tesz javaslatot, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa dönt. A kormány ennek megfelelően folyósítja a forrásokat az érintett kerületeknek.

2020-ban 10,44 milliárd forint átutalása megtörtént, azt az összeget a kerületek és a főváros felhasználták. 2021-ben a Fővárosi Önkormányzat javaslatára az Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa támogatta, hogy a kormány idén is több mint 10 milliárd forintot biztosítson erre a célra.

„Budapest nem lehet csatatér, az budapesti egészségügyi fejlesztéseknek haladniuk kell. Politikai viták ide vagy oda, ez egy jó program, szükség van a kerületi rendelők korszerűsítésére, a kormány örömmel működik ebben együtt a kerületi önkormányzatokkal. Álljuk a szavunkat, ez a pénz jár a fővárosnak” – nyilatkozott akkor Fürjes.

„Budapestnek működnie kell. Ehhez elsődleges elem, hogy a megkötött megállapodások teljesüljenek. Az elmúlt napok intenzív tárgyalásainak hatására úgy tűnik elhárult a pénzügyi és adminisztratív akadály, amely a már júliusban meghozott kormányhatározat alapján biztosítja az idei 10 milliárd forintot a budapesti egészségügy fejlesztésére” – mondta Kiss Ambrus. (Telex.hu)

Kapcsolódó cikkek