Valóra vált álom: hamarosan véget érhet a Gátőr utca felújítása

A Gátőr utca lakói régóta vártak erre a pillanatra: november közepére elkészülhet az új út. Először idén májusban keresett meg bennünket egy ott lakó, azzal, hogy már hosszú ideje folyik a szolnoki Gátőr utcában közmű- és útfelújítás. A lakók aggódva nézik a munkálatokat. Egyikük úgy fogalmazott, hogy most, hogy esősre fordult az időjárás, kiteljesedett a káosz az utcában, ahol a sár lett az úr. Augusztusban már arról számoltunk be, hogy végre megjelent a fény az alagút végén és a lakók panaszait meghallgatták az illetékesek. Azóta is gőzerővel folynak a munkálatok,…

Tovább olvasom

Általános iskolák újultak meg Tiszaburán és Tiszabőn

Az ország legszegényebb települései közé tartozik a kunhegyesi járásban található, jelentős részt romák lakta Tiszabura és Tiszabő, épp ezért nagy segítség, hogy az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretén belül megújulhattak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány által működtetett intézmények.

Tovább olvasom

Hadházy: Kétpónál a Mészárosék által felújított pálya hibája miatt siklott ki a vonat

Még Lázár minisztériuma sem cáfolta az értesülést, helyette végtelenségig elhúzható vizsgálat lett a válasz. A méregdrágán, de pocsék minőségben elvégzett munka után erős félelem lehet bennünk, hogy vajon hol történik a következő ilyen „apró” baleset?

Tovább olvasom

Célegyenesbe fordult a 250 millióból megvalósuló jászberényi útfejlesztés

Budai Lóránt, Jászberény polgármestere még egy tavaly decemberi testületi ülésen jelentette be, hogy a belterületi utak fejlesztésére vonatkozó pályázatuk pozitív elbírálást nyert, ezáltal 250 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesül a város. Úgy tűnik, a munkálatok hamarosan a végéhez érnek.

Tovább olvasom

Folytatódik a szolnoki Tiszavirág híd felújítása

Folytatják a gyalogosátkelő felújítását. Várhatóan kicserélik a világítást, az útburkolat jelentős részét, valamint a liftet is. Csütörtökön délelőtt a Tiszavirág híd felső fémszerkezetén dolgozókat pillanthattak meg a járókelők. Az átkelőn tábla hívta fel a figyelmet arra, hogy a helyszíni munkavégzés miatt óvatosan közlekedjenek a gyalogosok, kerékpárosok. Kisebb munkákat végeztek a magasban a szakemberek. Ezek között elsősorban szezonális karbantartás, izzócsere és garanciális javítás szerepelt. A fejlesztésekkel még aznap végeztek – árulta el Molnár Ádám városházi sajtóreferens. Többen panaszkodtak a Tiszavirág gyaloghíd város felőli pillérénél kiépült kerékpáros rámpa csempéire is, mivel azok folyamatosan…

Tovább olvasom