Szolnokiként csak kapkodjuk a fejünket, mi minden és mennyiből épül a szomszédos megyeszékhelyen

Zöld utat kapott a Debrecent keleti irányból elkerülő út előkészítése, többszáz millió forintos kormányzati támogatásról döntött nemrég a kormány. Ezen kívül két vasúti csomópont átépítésének tervezése, valamint a Kassai út sávbővítésének terveinek elkészítése is elindulhat a következő hónapokban. A haon.hu összeszedte, hol várhatóak lépések a debreceni közlekedésfejlesztésben. Szolnok ehhez képest csak morzsákat kap.

Tovább olvasom

LMP: Tisztázza a kormány az újabb debreceni akkuipari gyár hírét!

Vasárnap késő éjjel került nyilvánosságra az a hír, miszerint a kínai Ningbo Zhenyu Technology, mintegy 23 milliárd forintos beruházás értelmében újabb akkuipari gyárat létesít Debrecenben. Szijjártó Péter és kormánya már arra sem veszi a fáradságot, hogy a debrecenieket tájékoztassa arról, hogy ő, mint az akkugyarmatosításért felelős miniszter újabb ázsiai nagyvállalatnak árulta ki hazánkat, írja közleményében az LMP.A párt elvárja a kormánytól, hogy azonnal adjon részletes tájékoztatást arról, hogy miben egyezett meg Szijjártó Péter a kínai céggel. Magyarország Zöld Pártja szerint az lenne a legminimálisabb elvárás egy magát nemzetinek valló kormánnyal szemben, hogy először…

Tovább olvasom

„Felelősségünk hangot adni a gyengébbnek” – Interjú Beck Zoltánnal

Az énekes, gitáros, dalszerző szerint a Campus Fesztivál karakterét az adja, hogy egy egész évben üzemelő, élő térben rendezik meg. Fontosnak tartja a vidéki klubokat, mert itt tudnak közvetlenül megmutatkozni a kisebb zenekarok. Jelenleg azonban komplett megyék „esnek le” a koncerttérképről. Szerinte az alkotóknak feladatuk, hogy rámutassanak a társadalmi diszfunkciókra – a Debreciner.hu készített interjút az Y30 frontemberével. Miben más a Campus más fesztiválokhoz képest? Van valamilyen sajátos karaktere? A városon belül van. Ez az egyik legnagyobb ereje a fesztiválnak. Szóval ön szerint ez jó? Azt hiszem, hogy a fesztiválnak jó. Egyszerűen…

Tovább olvasom

A város, ami tízmilliárdokat kap fejlesztésekre 

Régen várt beruházások indulhatnak el Debrecenben. A cívis város tavasszal már eddig is mintegy 174 és fél milliárd forint kormányzati támogatást kapott csak a 2023. és 2026. közötti évekre, amihez most hozzácsaptak még 112 milliárdot! Ezzel kilenc felfüggesztett projekt kapott ismét zöld utat. Szolnokon nem mondható mindez el.

Tovább olvasom

LMP: A befizetett adókból külföldi multikat támogat a kormány

Papp László elmondása szerint újabb 112 milliárd forinttal dobja meg a kormány az akkugyárak infrastruktúráját Debrecenben. A korábbi összegeket is beleszámítva, közel 500 milliárdos támogatások közé azért belecsempésztek 1-2, a debreceniek számára valóban fontos beruházást is, hogy elfedjék a nyilvánvalót, azonban ezek továbbra is eltörpülnek az akku-gyarmatosításra fordított pénzek mellett, írja közösségi oldalán Jármi Péter az LMP politikusa. Minden forint, amit az akkugyárakra költenek Kínának és egy-két NER-es havernak nyereséget termel, a helyieknek viszont veszteséget jelent. Veszteség, mert a befizetett adókból külföldi multikat támogatnak, akik elviszik a profitot az országból.…

Tovább olvasom

A debreceni akkugyárak támogatásából az összes debreceni lakóépület leszigetelhető lenne – ismét tiltakozott az LMP

Az LMP – Magyarország Zöld Pártja aktivistái egy táblát állítottak fel a debreceni CATL gyár építkezésének bekötő útjához, melyen az szerepel, hogy a kormány a debreceni akkumulátorgyárak támogatásához eddig 320 milliárd forintot biztosított az adófizetők pénzéből és ebből az összes debreceni lakását fel lehetett volna újítani. Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője a sajtótájékoztató elején elmondta, hogy a kormány indokolatlanul biztosít támogatásokat az ilyen beruházásokhoz, mert ebből a magyar állampolgároknak semmilyen hasznuk nem lesz. Ismertette, hogy nem kérdezték meg az adófizetőket arról, hogy odaadják-e ezt a pénzt a beruházóknak, ahogy…

Tovább olvasom

Újabb debreceni akkugyár – reagált az LMP

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden bejelentette, hogy egy 400 milliárd forintos beruházással Debrecenben építi fel első európai üzemét a világ 9. legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója. Az LMP szerint a a kormány hazug állításokkal próbálja igazolni a beruházást. Keresztes L. Lóránt szerdai sajtótájékoztatóján sorra vette Szijjártó állításait, aki többek között azt mondta, azt mondta, hogy “szigorú környezetvédelmi elvárásoknak kel megfelelni az új gyárnak és környezetbarát beruházás vízigényének 95 százalékát tisztított szennyvízből és felszíni vízből biztosítják, ráadásul a cég a technológiai szennyvíz egy részét már a helyszínen újrahasznosítja majd”. A zöld párt…

Tovább olvasom