Jelentős vasúti fejlesztéseket jelentett be Lázár János közlekedési miniszter Szolnokon, a Stadler új gyártócsarnokának átadásán. A miniszter arról beszélt, a frissen állami tulajdonba került GYSEV 11 vadonatúj Flirt motorvonattal bővül, amelyek várhatóan 2027-re készülnek el. Elmondása szerint további tíz szerelvény beszerzése is szerepel a tervek között, mintegy 40 milliárd forintos értékben.
Tovább olvasomCímke: állam
Szolnok fizeti a legtöbbet: közel kétmilliárdot utal a megye a központi alapba
A Magyar Közlönyben kedden este megjelent kormányrendelet szerint több tucat városnak és kerületnek kell részt vennie a befizetésben a helyi iparűzési adóbevétel-többletük (HIPA) alapján. A befizetések célja papíron az, hogy a járások fejlesztési forrásai kiegyensúlyozottabbá váljanak és a gazdaságilag erősebb önkormányzatok hozzájáruljanak a kevésbé tehetős térségek fejlődéséhez, bár a rendszer kialakítását az önkormányzatok a gyakorlatban igazságtalannak érzik. Megyénkben novemberben Szolnok, Tószeg és Jászfényszaru a legnagyobb befizető.
Tovább olvasomAdorján Béla: az állam leépül és kivonul a vidékről
Adorján Béla, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke kemény hangon bírálta a kormányt, amely szerinte hamis statisztikákkal próbálja fenntartani a közbiztonság látszatát. Közösségi oldalán arról írt, a magyar vidék jelentős része valójában magára maradt, a falvakban és kisvárosokban napról napra romlik a helyzet, az állam pedig fokozatosan kivonul ezekről a területekről.
Tovább olvasomDöbbenetes, mennyire viszi a pénzt a karcagi Sámándob, hatalmas a veszteség
Nem elég, hogy elképesztő, 4,7 milliárd forintból épült újjá (miután korábban is sok milliárd forintot ráköltöttek), totálisan veszteséges a fenntartása. Egy újabb igazi fideszes történet, teljes bukta a Sámándob, csak öntik bele a pénzt a semmire.
Tovább olvasomDrenik: a HIPA tagadja, hogy magyar állam 172 millió forintot költ egyetlen munkahelyre
Vita alakult ki a Drenik szolnoki fejlesztéséről szóló sajtóhírek kapcsán. A Telex számításait a HIPA vezetője, Joó István félrevezetőnek nevezte és tagadta, hogy munkahelyenként 172 millió forint támogatást ad a kormány egy a papírgyárat építő szerb cégnek.
Tovább olvasomKulja András szerint „milliókat szakíthatott a lélegeztetőgép-mutyival” az egészségügyi államtitkár családja – FRISSÍTVE
Kulja András, a TISZA Párt európai parlamenti képviselője szerint Takács Péter jelenlegi egészségügyi államtitkár családjához köthető vállalkozás jelentős összegű osztalékot vett ki egy olyan cégből, amely a COVID–19 világjárvány idején állami megrendelésekhez jutott. A politikus a közösségi oldalán és nyilvános bejegyzésében számolt be az ügyről, szerinte tisztázandó kérdés is felmerül.
Tovább olvasomNagy a baj: hetek óta nem fizet az állam a tb-támogatott gyógyszerek után, de a kórházi beszállítók is vészcsengőt nyomnak
A közegészségügyben eddig is hatalmas bajok voltak, de most a szemünk láttára omolhat végképp ránk. Most már hosszú hetek óta nem fizeti az állam a tb-támogatást a gyógyszertárak számára a gyógyszerek után. A kórházi beszállítócégek szintén nagyon borús képet festenek: ha az állam nem rendezi a tartozásokat, az már az egészségügyi ellátás minőségére is hatással lesz.
Tovább olvasomHatalmas rendszerhiba, hogy Cegléden és országosan is sorra bekrepáltak a kórházak légkondicionálói
A szakértő kerek-perec megmondta, hogy sajnos a magyar államnak évtizedek óta nem fontos a közegészségügy. Ismételjük: évtizedek óta. Télen pedig előreláthatólag az lehet a probléma, hogy miért fáznak a betegek a kórházakban. Jász-Nagykun-Szolnok megye és Cegléd sem lesz kivétel, mert Magyarország.
Tovább olvasomTovábbi bevásárlással az állam a Yettelben is részesedést szerzett
A magyarországi telekommunikációban gyakorlatilag már megkerülhetetlenek az állami és NER-kézben levő cégek. A stratégia egyértelmű.
Tovább olvasomAz állam milliárdokért vett bányát, az iskoláknak és önkormányzatoknak gyenge minőségű szenet szánnak
Már tavaly decemberben megvette a belügyminisztérium egy milliárdos borsodi szénbányáját. A fokozódó kitermeléstől és az eddiginél is magasabb légszennyezettségtől tartanak a helyiek. Még nem tudni, hogy barnakőszenet, vagy a még rosszabb hatásfokú lignitet bányászhatják itt, de az önkormányzatoknak és az iskoláknak szánják. Az energiaválság közepén mindig felmerülhet bennünk a kérdés, hogy vajon hova lett az a szerződés, amit Szijjártó Péter és Orbán Viktor lobogtatott 2021 őszén, hogy öt évre a piaci ár ötödéért írtunk alá Putyinnal és a Gazprommal és a kontraktus máris élő? Akkor hova lett az olcsó gázunk?…
Tovább olvasom