Ijesztő: egy ellenzéki lap kiderítette, az Országos Kórházi Főigazgatóság hazudott a lélegeztetőgépekről

Először azt mondták tavasszal az Átlátszó kérdésére, hogy nem rendelkeznek ilyen adatokkal, majd egy hónappal később mégis megküldte, amikor szorult a hurok. Olyan adatokat, amiknek előtte a létezését is tagadták odafent. Jól látható, milyen durván bűzlik a lélegeztetőgép-biznisz.

Tovább olvasom

Raktárakban áll a 300 milliárdért megvásárolt 16 ezer lélegeztetőgép

Pedig korábban tervben volt az eladásuk. Eddig nagyjából 400 millió forintba került a tárolásuk. A járványok, háborúk és tömeges migráció évtizede előtt állunk, ezért szükség van a koronavírus-járvány idején 300 milliárd forintért beszerzett, és azóta is raktárban álló 16 ezer lélegeztetőgép jelentős részére – ezt válaszolta a Kormányzati Tájékoztatási Központ az RTL Híradó kérdésére. A Híradó riportjában emlékeztetnek, hogy a kormány közvetítőcégeken keresztül vásárolta 16 ezer lélegeztetőgépet, de eddig egyiket sem használták, és korábban megpróbálták el is adni őket, de végül csak ajándékként fogadott el több száz darabot Csehország, a Felvidék, Kárpátalja,…

Tovább olvasom

Cigizni akart a Covid-osztályon a lélegeztetőgépek mellett, halálos robbanás lett a vége

A páciens rágyújtott a gépek mellett, a detonáció pedig tragikus eredményt hozott. Robbanás történt szerdán Szalonikiben egy kórház koronavírusos betegeket kezelő osztályán, miután egy beteg rágyújtott a lélegeztetőkészülékek közelében. A detonáció következtében tűz is keletkezett, egy 79 éves páciens életét vesztette, hárman pedig megsérültek – közölte az athéni egészségügyi minisztérium. A három sérült közül egy súlyos égési sérüléseket szenvedett, ketten pedig füstmérgezést kaptak. Negyven beteget máshová kellett helyezni. Februárban Romániában is történt egy hasonló baleset, csak idősek otthonában. Ott egy oxigénkoncentrátor robbant fel, amikor egy 80 éves, oxigénterápiára szoruló páciens megpróbált…

Tovább olvasom

Tudhatta a kormány, hogy használhatatlan lélegeztetőgépeket vásárol?

Egy maláj portál szerint már a magyar kormány rendelése előtt nyilvánosságra hozták kutatóorvosok, hogy a szóban forgó lélegeztetőgép nem alkalmas az intenzív osztályon való használatra. A Népszava arról ír, a kormány tudhatott róla, hogy intenzív osztályon történő használatra nem alkalmas lélegeztetőgépeket vásárol. A Malaysianow hírportál ugyanis úgy tudja, a magyar kormány még 2020-ban úgy vásárolt 178 milliárd forintért 6258 lélegeztetőgépet Vinod Sekhar maláj üzletembertől, hogy akkor már tudni lehetett, a kínai Shangrila 510S nem alkalmas arra, hogy intenzív osztályon dolgozzanak vele – szemlézi a portál. A Malaysianow kiderítette, már az ügylet előtt…

Tovább olvasom

Direkt36: Küszködtek a kórházak a füstölő, alkatrészhiányos kínai lélegeztetőgépekkel

2020 májusában a járványügyi operatív törzs egyik reggeli ülése után feszengő hangulatban zajlott egy találkozó az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság zuglói épületében. A kormány hívására egy teremben gyűlt össze mintegy tucatnyi szakember: elsősorban lélegeztetőgépekre szakosodott cégek vezetői, műszertechnikusai. Egy kormányzati tisztviselő köszöntötte őket és elmondta, hogy a Külügyminisztérium lélegeztetőgépek ezreit hozta be Kínából, és valakinek üzembe kell helyeznie ezeket. Ezután behoztak a terembe egyet-egyet az országba érkezett típusokból mutatóba és kérték, hogy adjanak árajánlatot a munkára – mondta a Direkt36-nak egy forrás, aki maga is részt vett a találkozón. Ezek a…

Tovább olvasom

“A delta-variáns megjelenése óta egyre több gyermek került lélegeztetőgépre”

Az MTA felhívta a figyelmet arra, hogy a vírus terjedésében a gyermekeknek igen fontos szerepük van. A gyermekkori koronavírus-fertőzés lefolyásáról és hosszú távú hatásairól, valamint a gyerekek védőoltásával kapcsolatos tudnivalókról szól a Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztályának legfrissebb Covid-hírlevele. A szakértők által összeállított, az Egyesült Államokban összegyűjtött adatokra támaszkodó anyagból kiderül, hogy miután a gyerekek és serdülők körében kevesebb az új típusú koronavírus okozta megbetegedés (Covid–19) és az abból fakadó halálozás, mint a felnőttekében, sokáig úgy gondolták, hogy a gyerekkori betegség megelőzésére nem kell figyelmet fordítani. Pedig a gyerekek minden életkorban fertőződhetnek SARS-CoV2…

Tovább olvasom

Az életéért küzd a lélegeztetőre került Csollány Szilveszter

Olimpiai bajnokunkat is letarolta a koronavírus, nagyon súlyos állapotban van az egyébként kiváló kondícióval rendelkező Csollány. A Covid sajnos senkit sem kímél. A Magyar Nemzet értesülései alapján a 444.hu azt írja, megfertőződött a koronavírussal az Ausztriában edzősködő Csollány Szilveszter, és a 2003-ban visszavonult olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász állapota súlyos, Sopronban kórházba került, majd lélegeztetőgépre tették egy budapesti kórházban. A lap november 23-án telefonon kért interjút az 51 éves Csollánytól, aki akkor azt mondta, örömmel áll a rendelkezésükre, de egy hét türelmet kér, mert gyengélkedik. Egy hete már arról küldött sms-t,…

Tovább olvasom

Hamarosan nyoma sem marad annak a cégnek, amely a lélegeztetőgép-beszerzéseken milliárdokat kaszált

Talán nem egészen véletlen a dolog, hogy még a választások előtt gyorsan meg kell szüntetni a minimum “kérdéses” módon meggazdagodó céget, amely Szijjártóék érdekes üzleteinek köszönhetően hihetetlenül megszedte magát állami pénzen. Szeptember 1-je óta végelszámolás alatt van a Fourcardinal Tanácsadó Kft., a jogutód nélküli megszűnésről szintén szeptember 1-jén döntött a társaság – írja az Mfor. A lap szerint ez azt jelenti, hogy hamarosan nyoma sem maradhat annak a cégnek, amivel a Külgazdasági és Külügyminisztérium az egyik legnagyobb összegű szerződést kötötte lélegeztetőgépek beszerzésére a koronavírus-járvány első hulláma idején. A Fourcardinal Tanácsadó Kft.…

Tovább olvasom

Magánrepülőt és jachtot is vett az üzletember, akin keresztül lélegeztetőgépeket vásárolt a kormány

Kiugróan magas áron adott el tavaly tavasszal a magyar kormánynak lélegeztetőgépeket egy maláj üzletember, Vinod Sekhar. Sekhar ezután tavaly májusban vett egy korábban 19,3 millió dollárért gazdát cserélt luxusjachtot és egy Bombardier BD-700-1A10 magánrepülőt, aminek a pontos értékét nehéz megbecsülni – írta meg a 444.hu alapján a HVG.hu. A 6258 lélegeztetőgépet Kínából szerezte be, és ő volt a magyar kormány legnagyobb üzleti partnere a beszerzésekben. A 444 cikke szerint a momentumos Tompos Márton videójából kiderül, hogy a maláj üzletember a magyar kormánnyal megkötött üzelt után, a járványválság kellős közepén vett egy magánrepülőt és egy luxusjachtot. Az…

Tovább olvasom