Tudhatta a kormány, hogy használhatatlan lélegeztetőgépeket vásárol?

Megosztás

Egy maláj portál szerint már a magyar kormány rendelése előtt nyilvánosságra hozták kutatóorvosok, hogy a szóban forgó lélegeztetőgép nem alkalmas az intenzív osztályon való használatra.

Népszava arról ír, a kormány tudhatott róla, hogy intenzív osztályon történő használatra nem alkalmas lélegeztetőgépeket vásárol. A Malaysianow hírportál ugyanis úgy tudja, a magyar kormány még 2020-ban úgy vásárolt 178 milliárd forintért 6258 lélegeztetőgépet Vinod Sekhar maláj üzletembertől, hogy akkor már tudni lehetett, a kínai Shangrila 510S nem alkalmas arra, hogy intenzív osztályon dolgozzanak vele – szemlézi a portál.

A Malaysianow kiderítette, már az ügylet előtt egy hónappal nyilvánosságra hozták kutatóorvosok, hogy az említett lélegeztetőgép nem alkalmas az intenzív osztályon való használatra. A klinikai tapasztalatok ugyanis arra mutattak rá, hogy időnként akadozik az oxigénellátása, ráadásul az eszközt eleve nem kórházak számára tervezték.

Ezt követően Kolumbiában jelentették, hogy az SH300-as modellel is komoly gondok akadtak (az Orbán-kormány ebből szintén bevásárolt a maláj úriembertől). A közép-amerikai országban közölt jelentések alapján legalább hat ember halálát okozta a készülék, mivel azok többször is váratlanul leálltak, ráadásul helytelen adatokat továbbítottak.

A portál arra is emlékeztetett: “korábban a Magyar Orvosi Kamara arra figyelmeztetett, hogy érthetetlenül sok az áldozat a kórházakban a gépen tartott páciensek között, és ki kellene deríteni, nem a gépek miatt van-e így”. Hozzátették: az is előfordult magyar kórházakban egy-egy lélegeztetőgép füstölni kezdett, sőt volt olyan, hogy be sem tudták üzemelni. 

Az üzletember ellen egyébként Malájziában pénzmosás gyanújával folyik vizsgálat ellen.

Forrás: Népszava via atv.hu; A kép csak illusztráció!

Kapcsolódó cikkek